Kiállítással emlékeznek meg Petőfi Sándor születésének évfordulójáról

Rimaszombat k

Kiállításokkal emlékeznek Petőfi Sándor költőre, forradalmára születésének 200. évfordulóján a losonci és a rimaszombati múzeumban. Petőfi élete szorosan kötődött a gömör-kishonti és a nógrádi régióhoz.

Pénteken nyitják meg a losonci Nógrádi Múzeumban és Galéria (NMG) A lánglelkű költő – Petőfi Losoncon című kiállítást. 1845-ös ott-tartózkodása alatt két verset is írt, amelyek szerelmi költészetének fontos darabjai.

„A tárlat célja, hogy korhű berendezési tárgyakkal mutassa be Petőfi losonci tartózkodásának helyét, kiemelve a legfontosabb részleteket, felidézve két múzsája – egy városi lány és egy szegény varrónő – életét, akik által eljutott a költő a Szendrey Júlia iránti igaz és beteljesült szerelemig” – mondta Diana Lajzová, a múzeum munkatársa. A kiállítás október 22-ig látogatható.

A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum (GMM) kiállítása csütörtökön (április 27.) nyílik meg, címe: Petőfi Sándor legendás barátságai. A látogatók megismerhetik például Kerényi Frigyest, a költő eperjesi barátját, akivel 1845 áprilisában töltötte együtt az időt.

„Ugyanabban az évben, májusban Petőfi Eperjesről a Szepességen át Gömör-Kishontba, előbb Rozsnyóra (Rožňava), majd Aggtelekre és Pelsőcre (Plešivec) indult. 1845. május végén érkezett Rimaszombatba, ahol akkor éppen megyei választást tartottak, és május 29-én Gömör megye tiszteletbeli táblabírójává választották meg az ismert költőt” – mondta Kerényi Éva, a múzeum történésze, a kiállítás kurátora.

A kiállításon megismerhetik a látogatók Tompa Mihály bejei (Behynce) református lelkészt és papköltőt is, akivel Petőfi 1847 júliusában ellátogatott Murány várába (Muránsky hrad). Bemutatja továbbá a nagy költői triász, Petőfi, Tompa és Arany János barátságát. A kiállítás október 29-ig tekinthető meg.

Az NMG és a GMM kiállítása része annak a Petőfi nyomában Gömörben és Nógrádban című öt kiállításnak, amelyeket a múzeumok egy közös, határon átnyúló projekt keretében valósítanak meg a balassagyarmati, a szécsényi és a füleki múzeummal közösen. A kiállítások megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?