Kiállítás a Jókai Napokról

Komárom. Rendhagyó tárlattal készül a jubiláló Jókai Napokra a Duna Menti Könyvtár. A negyvenedik évforduló alkalmából kiállítást szervez, amelyen bemutatják az elmúlt 39 évfolyam történéseit.

Komárom. Rendhagyó tárlattal készül a jubiláló Jókai Napokra a Duna Menti Könyvtár. A negyvenedik évforduló alkalmából kiállítást szervez, amelyen bemutatják az elmúlt 39 évfolyam történéseit. Minden évet egy-egy tabló jelképez majd, ezeken helyezik el az adott évben megjelentetett programfüzeteket, a Visszhang című fesztivállap számait, a fesztivállal foglalkozó sajtóanyagokat, plakátokat és korabeli fényképeket. A vitrinek alatt kapnak helyet a tárgyi emlékek, mint például az érmék, részvételi igazolványok, a Jókai Napok alkalmából kiadott különböző jelvények, kitűzők, szobrocskák és egyéb tárgyak, dokumentumok. Zsok Gizella, a könyvtár igazgatója ezúton is kéri a széles nyilvánosságot, hogy aki rendelkezik ilyen emléktárgyakkal és fényképekkel, az bocsássa a kiállítás erejéig a könyvtár rendelkezésére, hogy minél színesebb és hitelesebb képet tudjanak adni a Jókai Napokról. „Elsősorban is fényképeket várunk, amelyek bármilyen formában kötődnek az egyes fesztiválokhoz – mondta az igazgatónő. – Jó lenne, ha az adakozók feltüntetnék, hogy melyik évben készült a felvétel és kiket ábrázol. A képeket és más tárgyi emlékeket, dokumentumokat természetesen a kiállítást követően visszajuttatjuk a tulajdonosnak.” A részletek iránt a 035/7725 965-ös telefonszámon érdeklődhetnek, az adományokat pedig legkésőbb május 10-ig várják a könyvtár munkatársai. Levélcím: Duna Menti Könyvtár, Eötvös utca 35, 945 01 Komárom.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?