Ki mondja meg, hogy hol van a határ?

Dinnyés András ma Magyarországon olyan programokat valósít meg, melyekről a világ legtöbb államában álmodni is alig mernekSomogyi Tibor felvételePersze nem könnyű feladat behatárolni magát a „jóval korábbi idők” kifejezést sem, mivel a tudománytörténet számos olyan sikeres kísérletről számol be, melyek során olyan utódszervezetet – és ez lehet csak egyetlen sejt is – sikerült létrehozni, mely genetikai szempontból teljesen megegyezett az anyaszervezettel. A klónozásnak tehát több szerveződési szintjét különböztetjük meg, a legegyszerűbbtől a legbonyolultabbik.

ĺgy készült Dolly

A molekuláris klónozás például egy adott molekula szaporításáról szól. Tipikus példája az ún. DNS polimeráz láncreakció, mely során a DNS-molekulákat felszaporítják a vizsgálathoz szükséges szintre. A gyakorlatban ezt a génterápiás kezelésnél tudják felhasználni; ennek lényege, hogy egy hordozó – ami lehet egy molekula vagy egy vírus – segítségével DNS-szakaszokat, azaz géneket juttatnak be a célsejtbe, melybe azok beépülnek, és megindul róluk a fehérjék átírása.

Egy másik szintet képvisel a sejtklónozás, azaz a sejtek vagy sejtkultúrák „tenyésztése” laboratóriumi körülmények között. Az előállított sejtvonal összes sejtje megegyezik a kiindulási sejttel.

A klónozás „csúcsa” azonban a teljes, tehát többsejtű szervezet klónozása. Két alapvető módszere a maganyag-átviteli, illetve az embriófelezési eljárás. Az utóbbit a jó tulajdonságokkal rendelkező tenyészállatok szaporítása során már rutinszerűen használják; segítségével tulajdonképpen egy olyan folyamatot indítanak el, mely az egypetéjű ikrek kialakulásának fejlődését követi. Maguk a kutatók is „mesterséges ikerkészítésnek” nevezik. Az „igazi” klónozás viszont maganyag-átvitellel történik – így „készült” a világhírű Dolly is. Lényege, hogy egy petesejtet megfosztanak saját sejtmagjától, miáltal eltávolítják belőle a genetikai állományt, vagyis a DNS-molekulákat. A következő lépésben egy már elkülönült testi sejtből kiveszik a sejtmagot, és azt a magjától megfosztott petesejtbe ültetik be. A DNS-állománnyal ekképp ellátott petesejtet egy nőstény egyed, tehát „béranya” vagy „dajkaterhes” méhbe ültetik, és kezdődhet a csodára várás. Mert nem túl nagy az esélye annak, hogy kihordja és megszüli a magzatot. Dolly esetében a tudósok 277 petesejtet termékenyítettek meg, közülük mindössze 29 lépett az osztódás stádiumába, és fejlődött embrióvá. De csak egyetlenegy volt képes arra, hogy az anyaméhben megfoganjon és kifejlődjön. Kétszázhetvenhétből egy nem túl jó arány. Úgy vélem, ezen még dolgozni kell.

Csoda vagy rémálom?

Visszatérve a sikeres kísérletekhez: az első, kifejezetten klónozásra irányuló kísérleteket alig több mint egy fél évszázada, 1952-ben végezték. A kísérleti alanyok békák voltak. Hogy mennyire voltak sikeresek ezek a próbálkozások, arról nem szól a krónika, mivel az eredményeket tartalmazó iratok – valószínűleg merő véletlenségből – eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Keveset tudunk a Magyarországon 1985-ben előállított „magyar Dollyról” is, „aki” Mosonmagyaróváron jött a világra. A kutatók a kísérlet során egy birka- és egy kecskeembriót vágtak ketté, majd a kettőt nagyon ügyesen „egybemosták”. Az eredmény egy juhkülsejű, ám „kecskéül beszélő”, vagyis mekegő állat volt. A gödöllői kutatóközpontban már a Dolly előtti „ősidőkben” is próbálkoztak szarvasmarha-klónozással, ám az eredményeket sajnos soha nem közölték.

Nem úgy az Egyesült Államokban 1993-ban folytatott kísérletek eredményeit, melyek a George Washington Egyetem laboratóriumának kutatócsoportja produkált. Az embriológusok 17, 2–8 sejtből álló embriót vettek górcső alá. A kísérlet célja az volt, hogy kiderítsék: képesek-e a feldarabolt embriók megfelelő környezetben osztódással szaporodni. Az eredmény a tudósokat is megdöbbentette – az embriódarabok némelyike ötszörösen osztódott, ami azt jelenti, hogy egy sejtből 32 lett. Az implantációt, azaz az anyaméhbe történő beültetést követően ekkora csírasejt már képes arra, hogy életben maradjon, megfoganjon. A történet szála itt viszont megszakad; sosem derült ki, továbbléptek-e a tudósok, és születtek-e a kísérletből egyedek vagy sem. Úgy tűnik, a klónozás és ködösítés fogalma valahogy összefügg.

A téma akkor került igazán a figyelem középpontjába, amikor kiderült: nem csupán embriókból, hanem felnőtt egyedek sejtjeiből is lehet utódot nyerni. Ez magyarán azt jelenti, hogy bárki vagy bármi „másolható”.

Ennek szellemében születtek a 21. század hajnalán azok a híresztelések, melyek szerint már világon vannak az első emberi klónok. A kaliforniai székhelyű Clonaid például 2002. karácsonya után egy nappal jelentette be, hogy december 26-án megszületett az első emberi klón, melyet ők hoztak létre. Némileg megkérdőjelezi a bejelentés hitelességét, hogy a nevezett céget a Raelian Movement nevű „társulás”, azaz a raeliánus szekta vagy gyülekezet alapította és tartja fenn. Nevezettek hite szerint a Föld élővilágát földönkívüliek hozták létre, mégpedig szigorúan tudományos alapon, genetikai tervezést követően. Hiszik továbbá azt is, hogy földönkívüli lények egy csoportja támasztotta fel annak idején Jézus urunkat is – mégpedig klónozási eljárással. Hát lelkük rajta.

Lehet, hogy a raeliánusok hirtelen megnövekedett publicitása ösztönözte Severino Antinorit, aki 2003. januárjában jelentette be az első emberi klón megszületését. A dolog pikantériája, hogy elutasít minden független tudományos vizsgálatot, mely fényt deríthetne arra, valóban pontos genetikai mása lett-e a megszületett bébi a sejtadományozónak. E helyütt tudatosítani kell azt, hogy sem anyaságról, sem más hozzátartozói-vérségi viszonyról nem beszélhetünk biztosan, hiszen a klón a sejtadományozó gyermekének, de vér szerinti és genetikai testvérének egyaránt tekinthető.

Hát ez az a pont, ahol megáll a józan ész, és a probléma az etika síkján folytatódik.

Minden út Gödöllőre vezet?

Az előző fejezetben említettem a Budapest melletti település, Gödöllő nevét; az itt található Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban dolgozott egykor a Vajta Gábor, majd Gergácz professzor vezette kutatócsoport a klónozás gyakorlati megvalósításán. A kutatás azóta is nagy lendülettel folyik, amiből arra lehet következtetni: a tudománynak szüksége van egy biztonsággal alkalmazható módszerre.

A szálak most Gödöllőn a 39 éves, hippikülsejű tudós, dr. Dinnyés András kezében futnak össze. Ha valaki, ő tudja, hogy minden út Gödöllőre vezet, hiszen itt kezdte „röppályáját”, és tizenkét év után ide tért vissza. Közben – egyebek közt – bejárta Japánt, Kínát, Új-Zélandot, ĺrországot, Belgiumot, az Egyesült Államokat és Thaiföldet. Szakmai önéletrajza egész estét betöltő olvasmány, melynek egy jelentős részét az „Elnyert kutatási pályázatok” című fejezet teszi ki. Dinnyés András ma Magyarországon olyan programokat valósít meg, melyekről a világ legtöbb államában álmodni is alig mernek. A cél: az első klónozott magyar állat, egy egér „megteremtése”.

„Közép-Európában nem igazán foglalkoznak klónozással a kutatócsoportok – mondja bevezetésképp a klónozó-genetikus –, rajtunk kívül csupán a lengyelek végeznek hasonló kísérleteket, mégpedig nyulakon. Valamivel jobb a helyzet Nyugat-Európában, hiszen Franciaországban, Angliában és Belgiumban is működik egy-egy klónozócsoport. Pedig az eredményeket nagyon sok területen tudnánk hasznosítani; egyebek közt a gyógyászatban, illetve a kutatásban is. Jobb modellállatokat tudnánk létrehozni, ami különösen a nyulak esetében volna hasznos. Itt az a probléma, hogy nem lehet finomabb genetikai módosításokat végezni, mert nincsenek embrionális őssejtek. Az egérklónozás már több csoportnak is sikerült, de nyúlklónozásról eddig csupán két csoport számolt be: a franciák és a lengyelek. Ami a hazai kutatásokat illeti, gyökerei a 90-es évek elejére nyúlnak vissza. Különbséget kell tenni természetesen a klónkutatás és aközött, amit 1985-ben vittek véghez Mosonmagyaróváron, amikor bejelentették, hogy klónozás útján a birka és a kecske keverékét sikerült létrehozniuk. Az igazság az, hogy csak nagyon tág értelmezésben beszélhetünk ez esetben klónozásról, és a kimérának, melyet létrehoztak, a szenzációértéke nagyobb volt, mint a gyakorlati haszna. Mindent egybevetve a kísérlet sikeressége viszont arról tanúskodik, hogy Magyarországon már két évtizeddel ezelőtt is magas szinten voltak a genetikai technológiák. Mi itt, a gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban azon munkálkodunk, hogy ezt a kedvező helyzetet megőrizve és továbbfejlesztve olyan gyakorlati eredményeket érjünk el, melyek átlendíthetik ezt a tudományágat egy bizonyos holtponton.”

Mi ez az eredmény, és mi a gyakorlati haszna?

„Több irányban folyik a kutatás – tudom meg Dinnyés Andrástól. – Egyik célunk az, hogy megtudjuk, mit tud a petesejt, megértsük a működési mechanizmusát, sőt utánozni tudjuk azt. Ha ez sikerül, meglehet, egyszer képesek leszünk a testi sejtet visszaalakítani egy olyan korábbi állapotába, melyből más irányba is tud majd fejlődni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy adott sejtből nem csak ugyanolyan, hanem más funkciókat ellátó sejtet is létre tudunk hozni. A kutatás egy másik szála a már említett modellállatok előállításához vezet. Jelenleg egeret próbálunk létrehozni; ha ez sikerül, jöhet a nyúl, hosszabb távon pedig a nagyobb állatok, például a sertés és szarvasmarha. Azt hiszem, az olyan államok, mint Magyarország, melyek csupán egy töredékét tudják kutatásra fordítani annak a pénznek, amellyel a nagyobb nyugati államok dolgoznak, az állatgenetika terén érhetnek el kiugró sikereket. Például az implantáció vagy a fejlődés korai szakaszának tanulmányozása terén. Azon dolgozunk, hogy megalkossunk egy olyan, megbízhatóan működő technológiai rendszert, mellyel megbízható minőségben tudunk majd transzgenetikus klónozott állatokat gyártani. Persze nem a saját gyönyörűségünkre; a világ nagy laborjaiban és egyetemein kiváló tudóscsoportok kutatják az olyan titokzatos betegségeket, mint az Alzheimer- vagy Parkinson-kór, illetve a különféle allergiák. Nekik van szükségük az azonos génállománnyal rendelkező állatokra.”

Kérdésemre, hogy az emberi klón létrehozása mikorra várható, a következő választ kaptam: „Két szálon fut ez a kutatás. Az egyiket, amely az embermásolatok létrehozásáról szól, egyetlen, a jó hírnevére valamit is adó tudós sem veszi komolyan. Aki ma ebbe belevág, tudja, hogy a megszületett egyedek 90 százaléka torzszülött lesz. A másikon viszont, mely gyógyászati célokat fog szolgálni, a világ számos laboratóriumában dolgoznak. Ha ez bejön, az orvostudomány rövidesen képes lesz az emberi test beteg sejtjeit egészségesekkel pótolni úgy, hogy a kilökődés veszélyét minimálisra vagy nullára csökkentse.”

Haza kell hozni a tehetséges kutatókat

Dinnyés doktor elmondta azt is: sajnos kevés időt tud tényleges kutatásra fordítani, mivel ideje nagy részét szervezéssel, kapcsolattartással, de főképp pályázatok írásával tölti. Mindennek mi haszna van?

„Büszke vagyok arra – mondja –, hogy Skóciából, Németországból és Franciaországból is hazahoztam egy-egy jó nevű magyar kutatót, és Magyarországon EU-s fizetést tudok nekik adni. Kutatócsoportomban jelenleg spanyol, thaiföldi és etióp szakemberek is dolgoznak, miközben a Wellcome Trust-tól egymillió, az Európai Uniótól pedig 1,8 millió euró támogatást kaptam a kutatások folytatására. Őszintén remélem, hogy egyszer megszűnik a Nyugat úgynevezett agyelszívó hatása, és a tehetséges emberek visszatérnek Magyarországra, hogy itthon kamatoztassák tudásukat. Ha mindehhez elég tőke is társul, szép eredményeket érhetünk el – és nem csak a genetikai kutatások területén.”