Ki és miért ködösít a rohamkocsi ügyében?

Októberben Roman Kováč egészségügyi miniszter azzal nyugtatta a Somorja körzetében élőket, hogy a 2001. december 1-jével felszámolt somorjai kórház tízágyas, csak nappali ellátást nyújtó kórházi egységgé alakul át. Itt azok kaphatnak infúziós kezelést, akik hirtelen, nap közben lettek rosszul, és életfunkcióikat is stabilizálják.

Ha igaz, hamarosan új rohamkocsi vár bevetésreSomogyi Tibor felvételeEzzel egyidőben Somorján működni kezd a gyorsmentőszolgálat, a korszerűen felszerelt rohamkocsi személyzete ellátja és kórházba szállítja az életveszélyes állapotban levő betegeket.

A miniszter ígérete úgy szólt: amíg mindez nem valósul meg, minden marad a régiben. Merőben más a valóság. A belgyógyászati osztály megszűnt, a 10 ágyas nappali részleg a betegek rendelkezésére áll, ám a gyorsmentőszolgálatnak se híre, se hamva. Ha tehát munkaidő után lesz a szerencsétlen somorjai (és környéki) lakos rosszul, vagy ne adj’ isten életveszélybe kerül, megsegítésére a pozsonyi (főrévi) központból indítanak rohamkocsit. Infarktus, agyvérzés, fulladásos roham esetén a beteg megmentésére viszont csak akkor van esély, ha 15 percen belül megkapja a szükséges kezelést. Minél később érkezik a mentő, annál kisebb az esély az életben maradásra. Állítólag előfordult, hogy mire a mentő – 25 perc – a helyszínre ért, a szívbeteg meghalt. A somorjaiak december óta félelemben élnek, dühösek és kedvetlenek. Az áldaltlan állapot miatt ki-ki vérmérséklete (pártállása?) szerint hol a rendelőintézet igazgatóját, hol a városi hivatal illetékeseit szidja, vagy Bugár Bélát, az MKP elnökét bírálja. Nemcsak azért, mert ő is ebben a kisvárosban lakik. Elterjedt ugyanis, hogy a kórházat azért kellett felszámolni, mert az épületet „egyesek” magánosítani akarják. Bár ennek is megpróbáltunk utánajárni, Szalay Mihálytól, a somorjai rendelőintézet igazgatójától elsősorban az iránt érdeklődtünk, miért késik a gyorsmentőszolgálat Somorjára helyezése.

– A mentősök nem mondták el, milyenek legyenek leendő munkakörülményeik. Abban állapodtunk meg, hogy négy helyiséget alakítunk át, külön kétágyas szobában pihenhetnek az orvosok, valamint a mentősök, kapnak egy összkomfortos öltözőt, a porta helyén pedig elvégezhetnék az adminisztrációs munkákat. Óriási anyagi gondjaink vannak, mégis vállalnunk kellett a legalább 100 ezer koronás átépítési költségeket, ugyanis a tárca válaszra sem méltatta kérvényünket, mellyel pénzért folyamodtunk – magyarázta az igazgató. Igaz, az átalakítást nem kezdték meg időben, pontosabban: a munkálatok félbeszakadtak. Szalay Mihály szerint azért, mert a mentőszolgálat igazgatója nem találta megfelelőnek a helyiségeket. – Tény, hogy kicsúsztunk az időből, de január 15-ig minden rendben lehetett volna. De a mentőszolgálat igazgatója úgy határozott, február 15-től nem Somorján, hanem Csölösztőn lesz a központjuk.

Amikor azt firtattuk, milyen ellenintézkedéseket tett, csak megvonta a vállát. – Eddig sem értünk el eredményt azzal, hogy a város vezetőitől, a parlament alelnökétől kértem segítséget?! Noha nem kaptuk meg a gyorsmentőt, a belgyógyászatot megszüntették, a sürgősségi betegellátást a pozsonyi mentőszolgálat végzi, a rohamkocsi állomáshelye pedig Csölösztő lesz. A gond az, hogy ezt a változást „elfelejtették” közölni velem. Csoda, hogy nem harcolok tovább? Valóban csak az én kötelességem megszervezni a somorjai körzet 30 ezer lakosának egészségügyi ellátását? – kérdezte.

Újabb felmondások

Mivel a belgyógyászati osztály megszűnt és kevesebb laboránsra, takarítónőre, portásra van szükség, újabb 16 alkalmazottnak mondtak fel. Ami ugyan nem hat ki az egészségügyi szolgáltatásokra, de ami miatt zuhan a munka nélkül maradottak életszínvonala. Még szerencse, hogy reggeltől délutánig zavartalanul folyik a betegellátás, az alapellátás magánosítása után a szakorvosi rendelés a Jesenius-Samaria Kft.-ben folyik, a nőgyógyászati-urológiai ellátást pedig a Care Kft. végzi. Az állami rendelőintézetben még államiként működik a tüdő- és TBC, a neurológiai, a gégészeti, a pszichiátriai, a gasztroenterológiai és a vajkai körzeti rendelő, valamint az RTG-részleg, a klinikai laboratórium, a mentőszolgálat, amelyekben összesen 70 alkalmazott dolgozik. A rendelőintézet továbbra is fizetésképtelen, nemcsak a számlákat, hanem a még novemberben elbocsátott dolgozók kéthavi végkielégítését sem tudja időben rendezni. – A lelépő egy részét december helyett januárban kapták meg, s bízom abban, hogy februárban kifizetjük a maradékot. Bár tudom, hogy ez nincs rendjén, az élelmiszerszámlák rendezését ismét el kell napolnunk – mondja az igazgató.

Szalay Mihály szerint várható, hogy hamarosan megszűnik az állami rendelőintézet, a magánosított szakrendelők beépülnek a Jesenius-Samaria Kft.-be. És mert a tulajdonváltás nem hat ki a betegellátás minőségére, a lakosoknak nincs mitől tartaniuk. Megkérdeztük, mi vár a megüresedett belgyógyászati osztályra, ugyanis az a hír járja, hogy dr. Szalay Mihály magánpanziót akar nyitni a régi épületetben. – Erről szó sincs, nincsenek ilyen terveim. A jövőmet szakorvosként képzelem el, feltehetőleg a Jesenius-Samaria Kft.-ben dolgozom majd. Tény, hogy volt valaki, a nevét nem árulom el, akiben felvetődött a panzió gondolata, de ez ügyben semmi sem történt – magyarázta.

Későn ébredtek a tisztségviselők

Bár a városi hivatal vezetői kezdettől tudtak az egészségügyi ellátás „átalakulásáról”, úgy tűnik, lebecsülték a gondokat. Ugyanis nem december első napjaiban, hanem csak 2002. január 11-én írtak levelet Roman Kováčnak . De Ján Babej polgármester nem a megállapodás megszegésére, a rohamkocsi hiányára figyelmezteti az egészségügyi minisztert, hanem dr. Szalay Mihály igazgató és dr. Juraj Vozár volt belgyógyász-főorvos munkája ellen emel kifogást. Közli a tárcavezetővel azt is, hogy a város a szakorvosok egyéni magánosításával értett egyet és nem azzal, hogy a Jesenius-Samaria Kft. alkalmazza őket. Nem engedhető meg az ingó vagyon – szonográf, RTG, EKG, laboratórium stb. – eladása sem, bár a műszereket nemcsak az állami, hanem a magánorvosok is használják. A polgármester a miniszter tudomására hozza azt is, hogy a város egy közhasznú szervezet létrehozásával átvenné és üzemeltetné a rendelőintézet vagyonát, valamint megteremtené a feltételeket az egészségügyi ellátás biztosítására is. A helyi lap szlovák nyelvű kiadásában is közzétett levél kizárólag az épület tulajdonjogi kérdéseivel foglalkozik.

– Én kezdettől fogva együttműködésre szólítottam fel a rendelőintézet igazgatóját, az ő feladata lett volna a mentőszolgálat üzemelési feltételeinek megteremtése. Az egyik mentőorvossal megnéztem a felkínált helyiségeket, ám a kifogásait el kellett fogadnom. Miért kellett az emeletre helyezni a mentősöket? Csölösztőn viszont jók a feltételek, a másfél kilométeres távolság nem okozhat fennakadást. A megoldás átmeneti – magyarázta Ján Babej –, hiszen július 1-jétől a mentési rendszer egységesítését tervezik: a tűzoltók, a mentők és a rendőrség osztagai egy helyről szállnak ki a helyszínre, veszély esetén csak a 112-es hívószámot kell tárcsázni. A somorjai tűzoltószertár pedig alkalmas a gyorsmentőszolgálat, a rohamkocsi befogadására is.

Többen szájukra veszik a nevét

A somorjai rendelőintézet működésével, tervezett magánosításával kapcsolatban – nem hivatalos helyeken – elhangzott Bugár Béla neve is.

– Tudok erről, de tiszta lelkiismerettel kijelenthetem: nincs valóságalapja a híresztelésnek. Azzal meg nem tudok mit kezdeni, ha akadnak olyanok, akik például a vendéglőben azzal kérkednek, hogy jól ismernek, és majd állítólag mindent elintézek. Az viszont tény, hogy gyakran telefonált az igazgató, amikor a belgyógyászati osztály ügyeit intézte. Szalay doktorral, Somorja polgármesterével, valamint Domsitz Károly alporgármesterrel számtalanszor közöltem: a törvényesség keretein belül segítek, de cselekednie másnak kell. Közvetítésemmel többször tárgyaltak az egészségügyi miniszterrel. Az év elején szembesültem azzal, hogy valaki azt terjeszti, közöm van a belgyógyászat felszámolásához. Somorján egy néni azt vágta az arcomba: miért kellett tönkretennem a kórházat?! Tizenkét év alatt megtanultam, a politikában csak az nem sározódik be, aki nem megy bele semmiféle buliba. Nem privatizáltam semmit, egyetlen magántársaság csendestársa sem vagyok. Nem értek a vállalkozáshoz, ha marad pénzem, földeket vásárolok. Hivatalosan. Míg élek, aligha tudom a tulajdonomat hasznosítani, talán majd a lányom jár jól – mondta az MKP elnöke. Amikor viszont tájékoztattuk, hogy a gyorsmentő „helyszűke” miatt nem Somorján, hanem Csölösztőn állomásozik majd, nagyon dühös lett. – Elhiszem, hogy a rendelőintézet igazgatójának komoly gondot okoz az átépítéshez szükséges pénz előtermetése, nem értem, miért nem kért segítséget akár tőlem is?! Talán segíthettem volna abban, hogy olyan szponzorokat találjunk, akik állták volna a költségeket. Azt sem értem, ki döntötte el, ki egyezett bele a csölösztői bázis kialakításába?! A másfél kilométer csak nyáron nem távolság, ám télen, amikor az utat betemeti a hó, az időveszteség a beteg életébe kerülhet. Azonnal felvilágosítást kérek a minisztertől – viharzott ki parlamenti dolgozószobájából. Futás közben megjegyezte: a fejleményekről értesít. Bugár Béla csütörtök délután jelezte, másnap lépjünk kapcsolatba az egészségügyi miniszterrel, megválaszolja kérdéseinket.

Bár huzamosabb ideje azon fáradoztunk, hogy a minisztérium sajtóosztályától megszerezzük az információkat, ígéretük ellenére napokig nem jelentkeztek. Pénteken a miniszter titkárságán sem jártunk sikerrel, annyit közöltek, Roman Kováč házon kívül tárgyal. Szóvivője megígérte, intézkedik. Pár óra múlva tájékoztatott: a rohamkocsi már Somorján van, a gyorsmentőszolgálat működik! Udvariasan arra kértem, ne tájékoztasson félre, ne csúsztasson: ha a gyorsmentő Somorján állomásozna, biztosan nem zaklattam volna. Ez hatott, bár némi megdöbbenéssel fogadta, majd annyit mondott: őt az illetékes főosztályvezető tájékoztatta. És megígérte, hamarosan ismét jelentkezik. Nem telt el két óra sem, amikor örömmel jelentette, beszélt a miniszterrel. Tőle tudja: a belügyminisztérium a napokban már kiutalta a rohamkocsi megvásárlásához szükséges anyagiakat, amint meglesz a pénz, beindulhat a beszerzési eljárás. A mentőautó rövid időn belül Somorján állomásozik – továbbította főnöke örömteli üzenetét. – Somorját mondott, nem Csölösztőt?– kérdeztük, mire Martin Urmanič szóvivő leszögezte: A bázis Somorján lesz, Csölösztő szóba sem került. Valóban?!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?