Khin Antal, a vajkai múzeumalapító

Vízitúrán a dunai holtágakon (Somogyi Tibor felvétele)
Vajka |

Hagyományápoló és hagyományteremtő szándékkal szervezett konferenciát a Vajk Polgári Társulás Vajkán. A falu neves szülöttjére, a Csallóközi Múzeum alapítójára és első igazgatójára, Khin Antalra emlékeztek születésének 140. évfordulóján.

Vajka életében a halászat mindig kiemelt jelentőséggel bírt. A falu neves szülöttje, Khin Antal családja is hosszú generációkon keresztül foglalkozott halászattal és a halászatból élt. A Vajk Polgári Társulás egy ünnepi megemlékezést szervezett a hétvégén, ahol a tanár, tudományos kutató és muzeológus életéről és a vajkai halászatról tudhattunk meg többet. A konferencia díszvendége, az unoka, Khin András volt, aki Budapestről érkezett családjával. Köszöntőt Berényi József Nagyszombat megye alelnöke mondott. Hangsúlyozta a hagyományápolás fontosságát, amelyhez a megye is igyekszik segítséget nyújtani a két megyei fenntartású múzeum által. Kiemelte, hogy Nagyszombat megye külön témaként kezeli a halászatot, a korabeli vízgazdálkodást, a vízimalmok történetét és karbantartását, továbbá beszámolt milyen fejlesztéséket sikerült elérni ezen a területen és milyen forrásoka lehet pályázni.

(Somogyi Tibor felvétele)

Khin Antal életútja, Vajkától Budapestig

Mathédesz Lajos somorjai helytörténetkutató Khin Antal életútját mutatta be. A közönség megtudhatta, mi mindent fért bele abba a közel 90 évbe, ami az elismert tudósnak adatott. A Khin család Hainburgból jött a Csallóközbe és generációkon keresztül a halászat, elsősorban a vizahalászat mesterei voltak. Khin Antal1884. április 18-án született, kilencen voltak testvérek, ő volt a legidősebb. Iskoláit a Csallóközben végezte, majd Modrán folytatta és 1908-ban a Budapesti Tudományegyetemen szerzett középiskolai tanári oklevelet. Tanított Stubnyafürdőn, Somorján, Pozsonyban és Léván a tanítóképzőben igazgatóként. 1945 után Budapesten telepedett le, később a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főmunkatársa lett. 1929-ben megalapította a somorjai Csallóközi Múzeumot, amelynek első igazgatója volt 1940-ig. Az általa alapított múzeum ma Dunaszerdahelyen működik, ahova a somorjai múzeum szinte teljes gyűjteménye átköltözött. Somorján már neveztek el Khin Antalról padot, utcát és működik a nevével fémjelzett szakkör is az iskolában. 

Novák Veronika levéltáros előadásában a vajkai halászat történetét mutatta be, amit már 1710-ben említenek a feljegyzések. Még ugyanebben az évben Somorja és Vajka egy szerződésben rögzítette, hogy a vizahalászat jogát Vajka kapja, mivel kifogásukhoz csak a vajkai halászok rendelkeznek megfelelő eszközökkel. Somorjának akkor nem volt halaszcéhe. Novák Veronika előadásában felsorolta ennek a családtörténeti kutatómunkának az izgalmait, hogy hányféleképpen említik a feljegyzések a ma ismert Khin nevet. Kutatásai alapján a Khin családnevet először az 1600-as évek legvégén említik az anyakönyvi kivonatok. Az 1828-as magyarországi évi országos összeírásban már biztosan szerepelt Khin nevű család Vajkán, bár akkor, mint Kiin vezetéknév fordult elő. Kiin Lőrinc már adófizető, halászati joggal rendelkező halászmesterként szerepel az összeírásban.

(Somogyi Tibor felvétele)

Mivel járult hozzá a csallóközi halászathoz?

Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója Khin Antal csallóközi halászati kutatásait ismertette. Hermann Ottó természetkutató és Alapi Gyula levéltáros után Khin Antal foglalkozott a legtöbbet a csallóközi halászattal. Rendkívül sok, érdekes anyaggal bővítette az ismereteinket. Munkásságának jelentős részét a halászat tette ki, de dokumentálta az ártéri erdők különböző megélhetési formáit, mint az állattartás, a vadászat és a gyűjtögetés, lejegyezte a népszokásokat. Felvételen örökítette meg az úszómalmokat, a halásztanyákról kultúrtörténeti feljegyzést írt. Rengeteget publikált különféle szakmai lapokban, rajzai, felvételei a Csallóközi Múzeum örökségét képezik. Különböző halászati módszerekről készített feljegyzést, például a vizahalászatról. A Vaskapu-szoros megépítése előtt a Duna tele volt vizával, egészen a Csallóközig felúsztak. Az erőmű üzembe helyezése után, hallépcső hiányában a vizák száma drasztikusan lecsökkent a Dunában. Khin Antal külön foglalkozott a Csallóközben leggyakrabban előforduló többi halfajtával is, mint a kecsege, a ponty, a compó, a márna és a keszeg. Részletesen leírta milyen a jó hal, említést tett a csikászokról és a pákászokról. Az előbbi a mocsári halfélék, a réti csík és a lápi csík fogásáról kapták a nevüket, az utóbbiak a mocsárvidékek lecsapolásáig komplex halászó-, vadászó- és gyüjtögető életet éltek. Khin Antal részletesen leírta a harcsa kuttyogtatást, amely még ma is dívik Bős környékén. A halászokat három csoportba osztotta fel, kis halászokra, ők mindig egyedül halásztak, nagy halászokra, akik csapatban dolgoztak és nagy ismeretanyaggal rendelkeztek és rabsicokra, az orvhalászokra.

(Somogyi Tibor felvétele)

Khin Antal emlékszoba

A konferencia a Vajk Polgári Társulásnak köszönhetően jött létre, amelynek elnöke P. Vonyik Erzsébet. Az ünnepség végén Álló Donát, Vajka polgármestere elmondta, hogy a Csallóköz Natúrpark társulás keretén belül egy bemutatóközpontot szeretnének létrehozni a faluban, amelynek részét képezné a Khin Antal emlékszoba. További tervük a turizmus fellendítése. A bősi vízerőmű megépítése óta Vajka – Doborgazzal és Bodakkal együtt – speciális helyzetben van, két víz közé, a Duna régi medre és a bősi felvízcsatorna közé szorult. Amint elkészül a szomszédos Doborgazt és a magyarországi Dunakilitit összekötő kerékpáros – és gyalogoshíd, új idegenforgalmi lehetőség nyílhat a két folyó közé került falvaknak. Ezt az egyedülálló adottságokkal rendelkező területet, a szárazföldi Duna-deltát szeretnék megmutatni az idelátogatóknak.

Khin András, Khin Antal unokája megosztotta lapunkkal, hogy élvezettel hallgatta az előadásokat, általa sokat megtudott nagyapja életéről és munkásságáról. Ő mindössze hat éves volt, amikor a nagyapja meghalt, sok emléke nincs. Vajkán már legalább húsz éve nem járt, de gyerekkorában sok időt töltött a szomszédos Doborgazon, Khin Antal testvérénél, Nina néninél.

(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
(Somogyi Tibor felvétele)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?