Kezelhetetlen természetű diák okozott súlyos testi sérülést

bullying k
Dunaszerdahely |

Sima focimeccsnek indult, és sürgősségi osztályon történő ellátás lett a vége annak az esetnek, amely múlt héten történt a dunaszerdahelyi Közös Igazgatású Szakközépiskolában. Az iskola franciaországi testvériskolájának diákjai egyhetes látogatásra érkeztek a Csallóközbe, amikor a szerdai sportnap keretén belül az egyik franciaországi diák olyan súlyosan bántalmazott egy itthoni diákot, hogy a mérkőzést félbe kellett szakítani.

Tizennyolc év alatt már a sokadik alkalommal jártak Dunaszerdahelyen a franciaországi Fontaines város mezőgazdasági középiskolájának diákjai. Idén október második hetében érkeztek. Pozsony, Bécs és a környék felfedezése mellett belefért egy sportnap is a diákok számára. Ekkor történt az a súlyos eset, aminek következtében az iskola egyik diákja súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az iskola igazgatója, Szabó László nyilatkozott lapunknak:

„nem tartózkodtam a helyszínen, felvételen néztem vissza az esetet. Körülbelül negyven perc játékidő után történt az eset. A mieink előnyben voltak a franciákkal szemben, hiszen a sportiskola diákjai technikailag képzettebbek. A bántalmazó fiút valószínűleg többször is kicselezték már előtte és ezt nehezen viselte. Volt a francia fiúnak egy durva belépése a mienkkel szemben, amire a mi diákunk visszabiccentett. Akkor a francia fiú  hátulról elkapta a derekát, megemelte, megfordította és fejjel lefelé, a szó szoros értelmében a földhöz vágta. A fiú eszméletét vesztette. Amerikai futballban látni hasonló eseteket, de ott védőfelszerelést viselnek a játékosok. A fiúnak agyrázkódása, lapockatörése és arccsonttörése lett, súlyosan megsérült. Gyorsmentő vitte be a kórházba, ahonnan hétfőn engedték haza. Tudtommal már otthon lábadozik. Mint intézményvezető, feljelentést tettem, hiszen a balesetet szenvedett fiú nem volt abban az állapotban, hogy ezt megtegye. Bűnvádi eljárás indult a francia fiú ellen, aki tizennyolc év alatti, ezért gyermekvédelmi szakembert és tolmácsot is hívtak”.

Mária Linkešová a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy a rendőrség testi sértés és rendzavarás miatt folytat nyomozást, ami jelenleg is tart. Az eset után a francia fiút izolálták, aki, miután megtudta milyen súlyos sérüléseket okozott, elsírta magát. Szabó László igazgató megosztotta, hogy a francia fiúval egész héten voltak problémák, dohányzott a szobán, leszerelte a füstérzékelőt, egy szekrényajtót is letépett a kollégiumi szobában, a bejárat előtti kinti lámpa burkolatát szétrúgta. Felvetődik a kérdés, miért hozták el a fiút tanulmányi kirándulásra Szlovákiába, ha láthatólag viselkedési zavarokkal küzd és indulatkezelési problémái vannak?

„Csodálkoztam is, ha nálunk négy nap alatt ilyen sorozatot vitt véghez, bizonyára Franciaországban is van már múltja. Nem lett volna szabad ilyen nehezen kezelhető gyereket elhozni. Miután leszerelte a füstjelzőt, kedden reggel személyesen beszéltem a fiúval, figyelmeztettem, hogy tartózkodjon az efféle viselkedéstől. Megígérte, hogy többet nem fordul elő. Másnap megtörtént az ominózus eset”

– fejtette ki Szabó László.

Pénteken indultak haza Franciaországba a diákok, a fiú velük tartott. Az igazgató elmondta, 18 év alatt soha semmilyen incidens nem történt a két iskola kapcsolatában, nagyon sajnálják a francia kollégák is az esetet. A jövőben még több figyelmet szentelnek majd, hogy ki kerül be a csoportba. Egyik iskola sem szeretné, ha ez az eset rányomná a bélyegét az együttműködésre. A diákok részéről is nagy az érdeklődés a folytatásra, barátságok alakultak ki az elmúlt évek alatt. Jövő tavasszal újra jönne egy francia csoport és a dunaszerdahelyiek is készülnek ki Burgundiába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?