Kezdődik a strandidény

Szenc/Galánta |

<div>A szenci Napfényes-tavaknál a hónap elején kezdődött a nyári idény, a Galántai járásban még kevés a fürdőző.&nbsp;</div>

Szencen június 1-jén kezdődik és szeptember 15-ig tart a nyári idény a Napfényes-tavak strandjain. A város honlapján felhívják a figyelmet arra, hogy nem a hagyományosan idénynyitónak tartott Szenci nyár fesztivál időpontjától számolják a szezont, vagyis nem június 17-től szednek belépődíjat a tavaknál. Már az első júniusi hétvégén is belépődíjat kellett fizetniük a strandolóknak, júniusban és szeptemberben hétvégenként, ha jó az idő, ellenőrzik a belépőjegyeket, illetve a bérleteket. Júliusban és augusztusban a felnőtteknek 3, a gyerekeknek és a nyugdíjasoknak 2 euróba kerül a napijegy. A szenci lakosok 10 euróért válthatnak bérletet a tavakhoz, a gyereknek és a nyugdíjasoknak ötvenszázalékos kedvezmény jár. A turistáknak 20 euróba kerül a bérlet. A bevételt a tavak és környezetük karbantartására költi az üzemeltető, a Szenci Idegenforgalmi Vállalat.  A Pozsonyi Regionális Közegészségügyi hivatal június 6-i jelentése szerint Pozsony megyében két természetes fürdőhely – a pozsonyi Aranyhomok strand és a szenci Napfényes-tavak – kapott működési engedélyt. Katarína Nosálová szóvivő közölte, a fürdőket ellenőrizték, megfelelő értékeket mértek, készen állnak a strandidényre. Robert Podolský, a Szenci Idegenforgalmi Vállalat igazgatója elmondta, az utóbbi két hétben körülbelül kétezren strandoltak a Napfényes-tavaknál.  A Galántai járásban még néhány fürdő nem nyitott ki, ezért ezekben nem ellenőrizték a víz minőségét. „Rendszeresen ellenőrizzük a működő fürdőket. Ha hidegebb idő van és kevesebb a látogató, ritkábban megyünk. A hőmérséklet és a látogatók számának emelkedésével viszont mi is gyakrabban ellenőrizzük a fürdőhelyeket“ – nyilatkozta Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal igazgatója. A járás fürdőiben még nincs tolongás, jellemzően a nyári szünet kezdetétől indul be a szezon. Vannak, akik a medencék helyett a természetes fürdőhelyeket, tavakat részesítik előnyben. A Galántai járásban a Kaskády víztározó az egyik legnépszerűbb szabad strand, de a feketenyéki és a tallósi kavicsgödör vízminőségét is ellenőrzi a közegészségügyi hivatal - olvasható a honlapjukon.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?