Keveslik a fizetést

Ágostháza. A szepességi község roma polgárai közül sokan éltek az Európai Unión belüli szabad utazás és munkavállalás nyújtotta lehetőséggel, és az angol fővárosban, Londonban próbálnak jobb megélhetés után nézni.

Radoslav Sčuka, a község polgármestere elmondta, eddig már több mint száz roma férfi utazott ki a szigetországba.

A korompai munkahivatalban is megerősítették a hírt, hogy májusban Ágostházáról huszonnégyen kérték, iktassák ki őket a munkanélküliek sorából, felmutatták menetjegyüket, és közölték, hogy Londonba utaznak. A kérésüknek eleget tettek, mert a 15 napnál hoszszabb külföldi tartózkodás ezt a törvény szerint is indokolttá teszi. Hasonlóan jártak el e hónap folyamán további 12 ágostházai kérelmező esetében is. A munkahivatalban elárulták azt is, hogy a Londonba utazók közül nem volt mindenki ilyen törvénytisztelő, hiszen 37 egyént azért kellett kiiktatniuk a munkára várók sorából, mert indoklás nélkül tartósan megszakították a kapcsolatot a munkahivatallal.

Az említett férfiakon kívül Ágostházáról három teljes roma család is kiutazott már Londonba. A hírek szerint nehezen illeszkednek be, és a munkalehetőségek között sem igen válogathatnak. A megélhetés pedig igen drága kint. Az egyik Londonban dolgozó férfi felesége elmondta, kevesli azt a havi 5000 koronát, amit a férje az itthon maradt család megsegítésére küldeni tud. Amint elmondták, az ágostházai romák londoni boldogulását az a roma család próbálja segíteni, mely már évekkel ezelőtt Nagy-Britanniában maradt. Egy másik feleség, Jana Horváthová így tájékoztat: „A mi embereink közül a szerencsésebbek egy londoni baromfi-feldolgozó üzemben dolgoznak, míg a többiek idénymunkából és más alkalmi keresetekből élnek, de mivel nem sokat tudnak haza küldeni, a mi helyzetünk egy cseppet sem lett jobb.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?