Kevesebb jut idén a zöldövezetekre

Egyhangúlag szavaztak (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

A benne foglaltakat ugyan némi kritikával illették, mégis elfogadták a idei év költségvetését a legutóbbi városi képviselő-testületi ülésen Nagymegyeren.

A pénzügyi bizottság javaslatait beledolgozták az alapjavaslatokba. Először mínuszos volt, második verzióban még több mínusszal számolt, de végül sikerült egy kiegyensúlyozott, nullás költségvetést létrehoznunk.

– mondta Varga Albin, a pénzügyi biztosság elnöke. Pong-rácz Kálmán hozzátette, hogy a költségvetésben összesen 900 000 eurót szánnak beruházásokra. Ebből 290 000 euró a város részéről nyitott, a maradék projektberuházás.

Ezek a projektek viszont olyan állapotban vannak, hogy nem biztos, hogy megvalósulhatnak. A közbeszerzéstől egészen az engedélyekig kérdések fogalmazódnak meg a projektek körül.

– mondta Pongrácz Kálmán képviselő.

Kórósi Zalán képviselő egy kényesebb kérdéskörére, az egyéb kiadásokra hívta fel a figyelmet. Aggodalmát fejezte ki a folyó kiadásokkal, valamint a korábban kifizetett és az idei évre tervezett bérekkel kapcsolatban.

A 2021–2022-es tényleges merítéseket összehasonlítva a 2023-as tervezett költségvetéssel 700 000 eurót meghaladó a különbség. A jövőben erre a költségvetési tételre mindenképpen fókuszálni kell. A várost, a hivatalt, valamint a hozzá tartozó szolgáltatásokat tekintve mindez korábban sokkal kevesebből is megfelelően működött. Kevesebb emberrel ugyanazt az hatást érték el. Ezt az összeget inkább beruházásokra, városzépítésre és egyéb kiadásokra kellene fordítani.

– részletezte a képviselő. Borsányi Zsuzsanna elmondta, hogy egy bizonyos összeget bérekre fordítottak, valamint a még meg nem alakult szociális vállalatra. A vállalat alapításának körülményei azonban a mai napig tisztázatlanok.

Végül a 12 jelen lévő képviselő egyhangúlag elfogadta a valamennyivel több mint 10 millió eurós költségvetési javaslatot. A jövedelem- és vagyonadó, az ingatlanadó, valamint az áruk és szolgáltatások soron szereplő adói idén 5,6 millió euró bevételt hoznak a városnak, ami a tavalyi évhez képest 800 000 eurós emelkedést jelent. A vállalkozásokból és ingatlantulajdonból, valamint az adminisztratív és egyéb díjak kifizetéséből származó összeg ugyancsak emelkedett a tavalyi évhez képest, ami idén pontosan 989 357 euró. A városi rendőrség kiadása idén 343 450 euró lesz, a hulladékgazdálkodásra 543 634 eurót költenek majd. Az oktatáson belül az óvodákkal idén összesen 1 082 738 euróval számolnak, az általános iskolákkal 84 624 euróval, míg a művészeti iskolára 470 533 jut.

Az iskolai étkeztetésekre 274 415 eurót költenek. Sportra 52 329 eurót fordítanak idén Nagymegyeren, ami csaknem 8 ezer euróval kevesebb, mint tavaly. A kulturális tevékenységeken belül a művelődési házra 231 000 eurót szánnak, a Szent István-napokra pedig a tavalyi kiadás egyharmadát, 11 ezret.  A zöldövezetekre szánt pénzek is csökkentek idén, majdnem 80 000 euróval, így összesen 405 ezer euró áll a város rendelkezésére. A szociális szolgáltatások összege néhány ezer euróval növekedett, 791 ezer euró lett. Ebből a rendelőintézetre fordítandó összeg a tavalyi 78 ezer euróhoz képest 83 ezer euróra növekedett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?