Kétnapos konferencián mutatták be Gömör középkori ékességeit

Rimabrézó
Rozsnyó |

Augusztus két utolsó napján kerítettek sort arra a nemzetközi konferenciára, melyen a középkori emlékekről és leletekről szóló kutatások eredményeit mutatták be.

 

A Gótikus Út középkori műemlékeiről szóló konferenciát a Gótikus Út Polgári Társulás, valamint a Kassai Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal rendezte. „A konferencia legfontosabb célja, hogy a nagyközönség számára is elérhetővé tegyük a kutatásokból eredő friss információkat” – fogalmazott közleményében a Gótikus Út Polgári Társulás. A konferencia első napján a bemutatták az eredményeket, a második napon pedig szakmai kirándulásokat szerveztek a térség előre kiválasztott nevezetességeihez. A kiruccanások során az érdeklődők szemügyre vehették például a kiétei (Kyjatovice), az orlajtöréki (Malé Teriakovice), a rimabrézói (Rimavské Brezovo) és a rimabányai (Rimavská Baňa) gótikus templomot, az idei archeológiai kutatások terveiről, köztük a gombaszögi pálos kolostor, a rimabrézói templomban található középkori falfestmény, vagy a rákosi (Rákoš) templom belterének átfogó restaurálásáról is sok érdekességet megtudhattak.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?