Hat gömöri templomban tartanak tárlatvezetést szombaton

Csetnek
Rozsnyó |

A „Gótikus út nyitva áll” című rendezvény keretében az érdeklődők hat középkori, gömöri templomot látogathatnak meg szombaton (9. 1.). Erről a Gótikus Út Polgári Társulás tájékoztatott a honlapján.

 

A templomok idegenvezető kíséretével látogathatók meg 10 és 18 óra között. Az állomások a következők lesznek: a csetneki (Štítnik), martonházi (Ochtiná), gecelfalvi (Koceľovce), restéri (Roštár) és berdárkai (Brdárka) evangélikus templom, valamint a henckói (Henckovce) római katolikus templom. A szervezők tájékoztatása szerint az érdeklődőket autóbusszal szállítják majd egyik helyszínről a másikra. A busz a rozsnyói (Rožňava) autóbusz-pályaudvarról indul 14 órakor. Minden templomban lesz tárlatvezetés, és a látogatókat meglepetésekkel is várják. Az utazás ingyenes, de az autóbuszban a helyeket előre le kell foglalni.

A rendezvény fénypontja két esti koncert lesz Henckón. 19 órától a Rejdovate čhave együttes játszik, majd 20 órától kezdődik a gyertyákkal megvilágított templomban egy korabeli egyházi és világi zenét játszó zenekar koncertje.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?