Két rablás - nem egészen húsz óra leforgása alatt

Somorja |

<p>Kevesellhette a kilencszáz eurót, másnap reggel kirámolta a szomszédos bankot</p>

Nem egész egy nap leforgása alatt kétszer „vizitált“ a viszonylag forgalmas somorjai Gazdasoron egy fegyveres rabló. Március utolsó napján, röviddel zárás előtt a Niké sportfogadási irodát, április 1-jének reggelén pedig az azzal szemközt lévő UniCredit Bank fiókját fosztotta ki; összesen 5800 eurót zsákmányolt.
Értesüléseink szerint a sportfogadó irodában a rabló március 31-én, 16 óra körül jelent meg. Az alkalmazottakat készpénz átadására kényszerítette, rendőrségi források szerint a tett színhelyéről 900 euróval távozott. A következő fegyveres rablásra április 1-jén, 9 óra körül került sor. Az UniCredit Bank szóvivője, Zuzana Ďuďáková szerint a bankfiókban az adott időpontban két alkalmazott és egy ügyfél tartózkodott. „A támadó kézifegyverrel kényszerítette a bank dolgozóit a készpénz átadására, majd távozott - közölte. - Az egész néhány perc alatt játszódott le, ám ez elég volt ahhoz, hogy alkalmazottaink működésbe hozzák a riasztórendszert. A rendőrség néhány percen belül a helyszínen volt.“
Ďuďáková hozzátette: a hasonló helyzetekre felkészített banki alkalmazottak szakszerűen jártak el, elsősorban az ügyfelek, illetve saját testi épségüket tartva szem előtt. A bankjegykötegek nagy valószínűséggel tartalmaztak festékpatront, így nem biztos, hogy a rabló fel tudja használni a zsákmányolt pénzt.
Rendőrségi források szerint a bűncselekmény úgy játszódott le, mint a vadnyugati filmekben: a mintegy 180 cm magas, fekete dzsoggingnadrágot, fekete, kapucnis felsőt, világos színű baseballsapkát viselő férfi a bankba lépve arca elé húzta a nyakában lévő kendőt, majd fegyvert rántott. Előző napi, a Niké sportfogadási iroda kifosztása során viselt „szerelésén“ csak annyit változtatott, hogy lecserélte szürke dzsoggingfelsőjét. Mindkét rablás helyszínéről ugyanabban a reklámtáskában vitte el a pénzt.
Egyelőre nem ismeretes hogy a tettes miképp távozott a bűncselekmények színhelyéről. A viszonylag forgalmas Gazdasoron lévő üzletek alkalmazottai a rablások elkövetésének idején nem tapasztaltak gyanús körülményeket, csupán a rendőrség kiérkezésére figyeltek fel. A bankfiókban a helyszínelés mintegy másfél órán át tartott; mivel a biztonsági kamera rögzítette az eseményeket, a rendőrség ezúton kéri a lakosság segítségét a tettes kézre kerítésében. A rendőrség kéri, ha bárki ráismer a felvételen látható férfira, hívja a 158-as számot, vagy keresse fel a legközelebbi rendőrőrsöt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?