Két óra alatt összesen hét ittas sofőrt, köztük egy autóbuszvezetőt is elfogtak a rendőrök

A hétfő reggeli szondáztatás során egy buszsofőr is elvesztette a jogosítványát
Szepsi/Kassa |

Helyenként több kilométer hosszan sorakoztak a sofőrök hétfő reggel a Szepsibe és a Királyhelmecre vezető utakon, ugyanis a Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság tömeges alkoholszondázatást tartott. A reggel hattól nyolcig tartó razzián a rendőrök mindenkit sorra megszondáztattak, Szepsiben értesüléseink szerint egy ittas buszsofőrt is sikerült nyakon csípniük.

A kora reggeli razzia során minden sofőrt megállítottak és megszondáztattak a rendőrök. Szepsiben legalább három pontban zajlott az ellenőrzés, a Somodi irányából érkezők a tömeges szondáztatás miatt legalább egy-másfél kilométer hosszú sorban várakoztak, mire átgördülhettek a város határán. Az általunk megkérdezett sofőrök egyikének sem volt kedve nyilatkozni a razzia kapcsán, ugyanakkor sokan név nélkül csak annyit mondtak, felháborítónak tartják, hogy az ittasan vezetők miatt a tisztességes sofőrök idejét rabolják. „Az ittas vezetők ellen irányuló akcióra hétfőn, reggel 6.00 órai kezdettel került sor a Kassához közeli Szepsiben, illetve a tőketerebesvi járásbeli Királyhelmecen” – tudtuk meg röviden Lenka Ivanovától, a Kassai Kerületi Rendőr-parancsnokság szóvivőjétől azzal, hogy amint kézhez kapják két órás razzia pontos eredményeit, szerkesztőségünkkel is megosztják azokat. Szerkesztőségünk reggel hét óra tájékában épp a Makranc és Szepsi közötti útszakaszon tartózkodott, ottlétünkkor legalább három ittas sofőrt, értesülésünk szerint pedig nem sokkal később egy buszsofőrt is nyakon csíptek. Míg az autóban ülők többsége szigorú szemekkel nézte a rendőrök intézkedését, a közösségi portálokon működő forgalmi csoportokban az emberek túlnyomó része támogatta a rendőri razziát. „Jól teszik, felőlem akár hetente is sort keríthetnének ilyen tömeges ellenőrzésekre, hiszen Kelet-Szlovákiában, de igazából országszerte rengeteg ittas sofőr közlekedik” – írta az egyik lakos.

razzia

Eltiltás, börtön, pénzbírság

Ahogy azt a nap során a rendőrségi szóvivő a mi szerkesztőségünknek is elmondta, elsősorban azért döntöttek a közlekedésbiztonsági razzia lebonyolítása mellett, hogy a lehető legefektívebb módon kiszorítsák az utakról a felelőtlen sofőröket. „Az alkoholos befolyásoltság alatt álló járművezetők ugyanis nemcsak magukra nézve veszélyesek, hanem felelőtlen viselkedésükkel az ártatlan közlekedőket is veszélyeztetik. Reméljük, hogy azok a sofőrök, akik ma reggel az ellenőrzések miatt hosszú sorokban várakoztak, megértik, hogy a rendőrség a saját érdekükben teszi ezt. Mert az a sofőr, aki tegnap reggel ittasan ült a volán mögé, és akinek a vérében egy ezreléknél magasabb volt az alkoholszint, az rendőrségi cellában kötött ki, és függőséget okozó anyag hatása alatt elkövetett járművezetés vétségének vádjával néz szembe, amit a gépjárművezetéstől való eltiltás és a bíróság által kiszabandó pénzbírság követ. A sofőr, akinek az alkoholszondás teszt eredménye 1 ezrelék alatt volt, elvesztette a jogosítványát, eltiltották a további vezetéstől, és további sorsáról a közigazgatási hatóság dönt” – tudatta lapunkkal Ivanová. A tegnapi két órás razzia során a rendőrök összesen 7 olyan sofőrt igazoltattak, akinek az alkoholszondás tesztje pozitív eredményt mutatott. Az első sofőrt már 6 perccel az akció kezdete nyakon csípték Királyhelmecen, a vérében több mint egy ezrelék volt az alkoholszint. Ugyanebben a városban további 2 sofőr vezetett alkoholos befolyásoltság alatt (1 ezrelék alatti értékkel), Szepsiben pedig 4 sofőr leheletében mutatott ki alkoholt a teszt. Mint megtudtuk, közülük az egyik egy távolsági autóbusz vezetője volt. „Az alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőrök nem tudják, hogy az őket fenyegető büntetésen túl a rendőrség lefoglalhatja azt a gépjárművet is, amellyel a bűncselekményt, jelen esetben az alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetést elkövették. A Nagymihályi járásban például 2024 februárjában a bíróság már lefoglalt egy Audi típusú személyautót, januárban egy Opelt, illetve egy Skodát. A kerületi rendőr-parancsnokság a későbbiekben is folytatja az ilyesfajta razziákat. Az ellenőrzések helyszínei véletlenszerűen és előre nem ismert módon kerülnek kiválasztásra, a felelőtlen járművezetőkkel szemben pedig továbbra is kompromisszumok nélkül lépünk fel. Célink ugyanis az, hogy a lehető legtöbb életet megvédjük, és a lehető legtöbb kárt megelőzzük” – zárta Ivanová. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?