Két keréken a vasúton

Rimaszombat |

<p>Besztercebánya megye kerékpárutat építene Rimaszombat és Poltár között. A harminc kilométeres táv megépítését európai uniós forrásokból fedezné.</p>

A kerékpárút a megszüntetett Rimaszombat–Poltár vasútvonal helyén épülne meg, a megyei képviselők júniusban hagyták jóvá a projektet. Besztercebánya megye szimbolikus egy euróért vásárolja meg a megszüntetett vasútvonalat a Szlovák Vasutaktól. Vladimír Maňka megyefőnök tájékoztatása szerint a kormány áldását adta a projektre. Maňka már aláírta az adásvételi szerződést, jelenleg a Szlovák Vasutak igazgatójának aláírására várnak. A megyefőnök végigjárta az útvonalat, és kapcsolatba lépett a két város polgármesterével, mindketten támogatják a tervet. Maňka úgy véli, a kerékpárút mentén számos szolgáltatást kell nyújtani, ehhez a vasútvonal mentén meglévő épületeket, egykori vasútállomásokat lehetne a legjobban kihasználni. Eredetileg számoltak a vasúti sínek eladásából befolyó pénzösszeggel is, sajnos a harminc kilométeres vasútvonal sínpárainak közel 90 százaléka már nincs meg. A földterület jogi kérdésének rendezése után a megye saját pénzből finanszírozná a kerékpárút megépítéséhez szükséges esettanulmány kidolgozását. Európai uniós forrásból valósulna meg a beruházás, mert Maňka szerint a Poltár–Rimaszombat kerékpárút Murányon keresztül egészen Hollókőig megépülne. A megye a beruházás költségeinek 5 százalékát vállalná magára, és már jövőre bekapcsolódna az uniós pályázatokba. Rimaszombat polgármestere, Jozef Šimko pozitívan fogadta a kerékpárút megépítésének tervét. A város csatlakoztatná a kerékpárúthoz a kurinci Zöld víz üdülőközpontot. „Már elkészült a tervdokumentáció, remélem, hogy a városi képviselő-testület is támogatja az elképzelést, és már az őszi hónapokban nekiláthatunk a munkának” – mondta Šimko.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?