Két képviselői klub alakult Gútán

Gúta. Egy szavazaton múlt, hogy nem sikerült alpolgármestert választani a városban a képviselő-testület alakuló ülésén. Horváth Árpád polgármester, aki az MKP színeiben nyerte meg a választásokat, a független Árgyusi Imre eddigi polgármestert javasolta az alpolgármesteri posztra.

Gúta. Egy szavazaton múlt, hogy nem sikerült alpolgármestert választani a városban a képviselő-testület alakuló ülésén. Horváth Árpád polgármester, aki az MKP színeiben nyerte meg a választásokat, a független Árgyusi Imre eddigi polgármestert javasolta az alpolgármesteri posztra. „Úgy éreztem, a nagy tapasztalatokkal rendelkező Árgyusi Imre megfelelő jelölt volt, akinek személye bizonyos folytonosságot is jelentett volna a város vezetésében – mondta lapunknak Horváth Árpád. – A 19 tagú testületből titkos szavazással kilencen voksoltak rá, tehát nem kapta meg a szükséges szavazattöbbséget.”

Rendkívül érdekesen alakult a tanácstagok választása: a hat helyre (a hetedik a mindenkori alpolgármester) nyolc jelölt volt, közülük Nagy Péter független képviselőt sikerült megválasztani. Szinte hihetetlenül hangzik, de az öszszes többi jelölt egyaránt 10-10 szavazatot kapott, és mivel egyikük sem volt hajlandó visszalépni, nem születhetett döntés. A 19 tagú testületben egyébként 8 MKP-s és 11 független képviselő foglal helyet, miután Fűri Edit, aki függetlenként jutott be a testületbe, visszaadta mandátumát, ami összeegyeztethetetlen lett volna a városi hivatalban végzett munkájával. A testületben két klub alakult, az MKP-klubot Gőgh Mihály, a függetlenek klubját Ferencz László vezeti. Ugyanakkor nem minden független képviselő lett tagja a függetlenek klubjának. Érdekességnek számít, hogy a testületben öt olyan személy is helyet foglal, aki polgármester-jelöltként is indult a választásokon, mégpedig Csente Hilda, Árgyusi Imre, Ferencz László, Lengyel István és Tóth Imre (valamennyien függetlenek).

Az alakuló ülésen a nyolc bizottság közül hatnak sikerült megválasztani az elnökét. A pénzügy bizottságot Máté Tibor (független) vezeti, a vállalkozói, mezőgazdasági és régiófejlesztésit Nagy Sándor (MKP), a szociális, lakás- és egészségügyit Varga László (MKP), az építésügyi, területfejlesztési és környezetvédelmit Ferencz László (független), a kulturálist Rigó Magdolna (MKP), az iskolaügyit és művelődési bizottságot pedig Kürti József (MKP).

Amint azt Horváth Árpádtól megtudtuk, mindkét klub elnökével folynak a tárgyalások a lehetséges alpolgármester személyéről, és reményét fejezte ki, hogy a január 15-re kitűzött testületi ülésen mindkét fél számára elfogadható jelöltet terjeszthet majd a képviselők elé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?