Két DJ az NFG-ben

Dunaszerdahely |

<p>Ma este DNS és Luc X szettjeire partizhatnak a dunaszerdahelyi NFG klubba látogatók.</p>

A tornaljai származású, Kassán élő Tóth Dénes, alias DNS kamasz kora óta foglalkozik DJ-zéssel és buliszervezéssel, a négynegyedes ütemek művelőinek táborát gyarapítja, példaképei Carl Cox, Marco Bailey és Chris Liebing. Gyűjtött tapasztalatot Nagy-Britanniában is, játszott a Bee Free és Free Summer rendezvényeken, a pozsonyi Radosť klubban, illetve Lucca-val közösen is felléptek a debreceni M47 klubban. Nevéhez fűződik a The Big Warm Up Theory című műsor is, amely a neves Digitally Imported online elektronikus zenei rádión fut minden hónap utolsó péntekén, Adam Beyer legendás Drumcode-ja előtt. DNS a techno és a tech house elkötelezett híve, és ezt pénteken be is bizonyítja.

Luc X, azaz Krascsenits Dávid a csallóközi techno egyik éllovasa, szettjeire rendszeresen lehet tombolni dunaszerdahelyi és környékbeli klubokban. Ő melegíti majd be az NFG közönségét DNS szettjére. Elmondása szerint sötét, mély basszusokkal teli zenével készül. Másnap a pozsonyi Radosť-ban van jelenése, ezután pedig valószínűleg egy darabig szünetelteti a lemezlovászkodást, mivel saját trackek gyártására szeretne összpontosítani. A táncos mulatság 21.30-kor kezdődik, belépő a helyszínen vásárolható. (mv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?