Két bombamerényletet tervezett a kassai férfi

Kassa |

<p>A robbanószerkezetet dílernek álcázott rendőröktől vette, 430 euróért.</p>

Egy autót és egy családi házat akart felrobbantani egy kassai férfi. Úgy bukott le, hogy a robbanószert fegyverkereskedőnek álcázott rendőröktől vásárolta. Elfogták, 11 év börtönbüntetést kaphat.

A Korzár értesülései szerint a gyanúsított 2017 júliusától legalább két alkalommal rendelt bombát. A robbantásokért, illetve egy meg nem nevezett személyekből álló csoport megfenyegetéséért 15 ezer eurót kapott volna a megbízóitól. A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy egy szesztai ház előtt parkoló személygépjárművet, valamint egy kassai családi házat kellett volna felrobbantania. A merénylet előkészítése során a férfi háromszor is találkozott a fegyverkereskedőnek álcázott rendőrökkel. A bombát október 3-án vette át tőlük az egyik kassai belvárosi étterem parkolójában, ahol azon nyomban letartóztatták.

A két rendőrnek úgy sikerült a robbantásokat tervező férfi bizalmába férkőznie, hogy azt állították, be tudják szerezni a robbanószereket. A férfi egy játékautóba szerelt pokolgépet rendelt tőlük, amit távirányítással tud működésbe hozni. Az ügynökök a bomba átadásakor fogták el. A gyanúsított a bíróságon már azt állította, hogy valójában csak egy kisautót akart venni, és a rendőrök csőbe húzták. A rendőrök azonban hangfelvételeket készítettek az egyezkedésekről, illetve egy tanúvallomással is alátámasztották állításaikat. Az ügyész elnapolta az ügyet, és kérte a 40-es éveiben járó, büntetett előéletű gyanúsított előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?