Bomba robbant Németország észak-afganisztáni főkonzulátusa előtt

Mazari-Sarif |

<p>Bomba robbant csütörtök este Németország főkonzulátusa előtt az Észak-Afganisztánban található Mazari-Sarifban, halálos áldozatai is vannak a merényletnek, a tálibok jelentkeztek elkövetőként.</p>

Az első jelentések szerint gépkocsiba rejtett pokolgép robbant föl, legalább két ember életét vesztette. Kórházi források több mint száz sebesültről adtak hírt. A NATO egyik helyi szóvivője szerint a konzulátus környékén lövések is hallatszottak. A NATO-erők a helyszínen vannak - tette hozzá. Az AFP jelentése szerint a NATO két helikoptere vizsgálja a terepet a körzetben. A szóvivő nem zárta ki, hogy két pokolgép is robbanhatott.

A robbanószerrel megrakott autó a külképviseletet körülvevő falba rohant bele, de hatóságok vizsgálják, hogy volt-e még egy autó vagy az első robbanáson kívül is lépett-e működésbe még egy pokolgép a támadásnál. A helyi rendőrfőnök egyelőre annyit erősített meg, hogy a kerítésnek hajtó kocsi egy teherautó volt, a robbanószert pedig szénnel álcázták.

A robbanás következtében kigyulladt a főkonzulátus épülete, akárcsak a közeli házak. A detonáció nyomán több kilométeres körzetben betörtek a házak ablakai.

 "A konzulátusban súlyos károk keletkeztek" - tudatta a szóvivő, hozzátéve, hogy a bennlévőket evakuálják az épületből.

A merénylet elkövetőiként a tálibok jelentkeztek. Közleményük szerint akciójukkal "meg akarták bosszulni" azokat az amerikai légi csapásokat, amelyeket november 3-án hajtottak végre az ország északi részén lévő Kunduz tartományban, s amelynek következtében harminckét ember halt meg.

A támadás miatt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter rendkívüli tanácskozást hívott össze a berlini külügyminisztériumban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?