Készülnek a nyári turistaidényre

Kamocsa. Játszóteret ajándékozott a kicsiknek gyermeknapra a Vág menti település önkormányzata, a 68 ezer koronás (2666 euró) beruházást 45 ezer koronával (1500 euró) támogatták a falubeli vállalkozók. A sportpálya melletti téren hamarosan padokat és homokozót építenek.

Lukács Valéria polgármester elárulta, teniszpályát is terveznek a játszótér szomszédságába. A kultúrház mellett kerti kisvendéglő és cukrászda várja az ide látogatókat, amelyet szintén az önkormányzat üzemeltet. Az alig ezer lakost számláló települést minden nyáron valósággal megszállják a strandolók, akik elsősorban a homokfövenyéről népszerű Oázis kempinget látogatják. A Vág folyó bal partján a természet adta lehetőséget kihasználva a falu 1982-ben hozta lére a kempinget, amelyet az önkormányzat hosszú távra vállalkozóknak adott bérbe. „Lukács Tibor több mint egy évtizede üzemelteti a kempinget, idén jár le a bérleti szerződés. Nem kizárt, hogy a falu önkormányzata – ha a vállalkozó is igényt tart rá – hajlandó lesz meghosszabbítani a szerződést. Elégedettek vagyunk a szolgáltatásaival, a kamocsai születésű vállalkozó rendszeresen támogatja más kezdeményezéseinket is” – teszi hozzá a polgármester. A falu első emberének elmondása szerint az itteniek sajnos nem élnek a lehetőséggel, nemigen vesznek részt az idegenforgalom fejlesztésében. Pedig turistacsalogató látványossággal, vendégváró falatozókkal gazdagíthatnák a falut, a Kamocsára látogatók minden bizonnyal szívesen fogadnák az újabb szolgáltatásokat. A vízi sportok kedvelői, a horgászok, a könnyűbúvárok számára már sikerült kellő teret biztosítani a faluban. Vágkirályfa és Kamocsa között haladóknak, Vágfarkasd és Kamocsa között pedig kezdők számára szerveznek vízi túrákat. A sátrakkal, lakókocsikkal érkező vendégek jobb híján a 12 kilométerre található Érsekújvárba és a falutól csupán 6 kilométerre lévő komáromi járásbeli Gútára látogatnak, ha étterembe vágynak, vagy bevásárolni, mozizni szeretnének. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?