Késői rekviem a Duna-tájért

Fejlesztések sora várható a felvízcsatorna mellett, leglátványosabbnak a két tó környékének fellendülése ígérkezikSomogyi Tibor felvétele„Vótervörld”, vadasan – szűrheti le a tanulságot, aki ma felkeresi a két tó környékét. Mert az ember már csak olyan, hogy mindig többet akar elvenni, mint amennyit felkínálnak neki.

Ennek tükrében a terület tulajdonosainak minden regulája ellenére ellenőrizhetetlenül sokasodtak a nevezett tavak partján, valamint a Duna ágvizei mentén a különféle bódék, vityillók és bungalók. A tisztelt felek közötti bérleti szerződés ugyan leszögezte, hogy a telek bérlete csak egy évre szól, s hogy beton alapon álló építmény felhúzása, elhelyezése tilos – mindhiába. A bérlőket nem zavarta különösebben az sem, hogy csapadékosabb években – legutóbb például 2002-ben – az Öreg-Dunából kilépő ár vitt mindent, ami az útjába került.

A víz levonulása és a terület felszáradása után ismét tanyát vertek, tudomást sem véve az építményroncsokról, melyekről egykori gazdáik többé tudni sem akartak, s a vidám tóparti parti folyt tovább. A rapsicok, jet skisek és a pozsony-ligetfalusi betondzsungelből vidékre szabadult városlakók különös szimbiózisa alakult ki e tájon, messzemenően túlnőve a vadkemping kategóriáján. Vízi világ – hazai módra.

A több mint négyszázhetven tagot tömörítő vajkai közbirtokos társulás közben, mintegy kilenc éven át, merész terveket dédelgetetett; arról, miképp lehetne okosabban, célszerűbben kihasználni ezt a vízzel teli kavicsgödröt, hogyan lehetne emberibb környezetet varázsolni köréje. Törekvéseiket, úgy tűnik, siker koronázta, hiszen néhány hete már markolók dolgoznak a vajkai tó északi partján, a közműhálózat első darabjait fektetve a földbe. A terv – mely a tó hivatalos honlapján is megtekinthető – valóban nagy léptékű, a beruházás összköltsége 600-800 millió korona között mozog. Developer (magyarul építő-beruházó), sőt jelzáloghitel-társaság bábáskodik a kis-csallóközi „vótervörld” születésénél – nagy gond már nem lehet...

Senkiföldjén – mindenki kedvére

„A tó déli, az ágvizekhez közelebb eső partja korábban amolyan senkiföldje volt – mutat a térképre a vajkai közbirtokos társulás vezetéséhez közel álló, nyilvánosan szerepelni nem óhajtó beszélgetőpartnerem. – Maguk az erőműépítők is hoztak ide úgynevezett Unimo-bódékat, s ezek száma egyre gyarapodott. Amikor a társulás visszaszerezte a területet, azonnal táblákkal adtuk az üdülni vágyó közönség tudtára, hogy magánterület, s hogy gépkocsival behajtani tilos, de a táblákat egy hét alatt leszerelték. Ezt követően már csak arra tudtunk törekedni, hogy valamiféle rendet tartassunk velük.”

A nevezett társulás eddigi tevékenysége főképp az erdőgazdálkodásra összpontosult, a déli part bérleti díja nem sokat nyomott a latban. Meglehet, hogy ez rövidesen gyökeresen megváltozik.

„A területet nem adjuk el – mondja hírforrásom –, csupán bérbe kerül, mégpedig kilencven évre. Az üdülőtelep telkein felépült ingatlanok természetesen a bérlők tulajdonában lesznek. A társulásnak előreláthatólag évente mintegy kétmillió korona bevétele lesz a bérletből, s ez lényegesen több a mostani bevételeknél. Azt hiszem, a tagoknak sem mindegy, mekkora osztalékot kapnak az év végén. Hosszabb távon azonban más haszna is lesz az üdülőnek – például hogy a községben megnövekszik a munkahelyek száma, valamint a szolgáltatások iránti igény.”

Vajkán szembesülök azzal a ténnyel is, hogy nyugat-szlovákiai viszonylatban mérve egy bevezető programmal állok szemben, mert ilyen jellegű fejlesztés ebben a szférában még nem esett meg, mióta a Duna vize a házak teteje fölött csordogál. Az építő-beruházó vállalat, mely a projektnek a hangzatos Waterpark elnevezést adta, a kivitelezés céljából külön leányvállalatot hozott létre. Az építési engedélyek is megvannak, s a tó északi részében megépítendő üdülőházak értékesítését az ország talán legnagyobb ingatlanirodája vállalta fel. A leendő boldog tulajdonos – miután kifizette 350 ezer koronás hozzájárulását a közműépítéshez – a takaros házikók kilenc típusából választhat. A területen halászcsárdák, teniszpályák, játszóterek is lesznek, így a problémák száma minimálisra, egyre csökken. Ez is csak abból adódik, hogy Szlovákiában nincsenek a nádtetőkre vonatkozó műszaki szabványok, így két réteg tetőfedővel kell beborítani a házak tetejét. Mert a környezetbe mégis a nádfedél illik.

Nagyszarva – egy kicsit másképp

A sülyi tó területének a fele, illetve az attól északra, keletre és délkeletre található földek jelenleg az ötvennégy tagot számláló nagyszarvai közbirtokos társaság tulajdonába tartoznak. Kovács Tibor elnök a tulajdonjogok és értékek változásáról tájékoztat – a történelem tükrében: „1937-ben vette meg a területet a közbirtokos társaság Süly gróftól; a szántók majdnem hetven, az erdők pedig száz hektárt tettek ki. A tó az erdők egy részének helyén keletkezett. Már a kommunista kormányzat is azzal számolt a nyolcvanas évek végén, hogy itt üdülőkörzet épül, ám jött a rendszerváltás, majd 1991-ben a restitúciós törvény, és ismét a közbirtokos társulás lett a tulajdonos. A vízmű építői közben egy- vagy kétkoronás négyzetméterenkénti áron meg akarták vásárolni az egyéb terület kategóriájába sorolt földeket, ám tagjaink többsége erről hallani sem akart. A csallóközi ember ugyanis még mindig ragaszkodik a földjéhez.”

Az első tervek a tó és vidékének hasznosítására 1995-ben készültek el, majd készült egy terv 1997-ben és 2000-ben is. Ez utóbbi szolgál alapul a kivitelezés során.

„A villanyhálózatunk működőképes, a vízvezeték- és a csatornahálózatot lefektették az egész területen, de nincs még rákötve a nagybodaki tisztítóra. Ehhez egy három kilométeres vezetéket kell megépítenünk – mondja Kovács úr. – A telkek iránt érdeklődőkkel hatvan évre kötöttünk szerződést, ők finanszírozzák a közműhálózat építését is. Egy háromáras vagy ennél valamivel nagyobb telek esetében ez 150 ezer koronás kiadást jelent; ehhez jön még a hétvégi házak építési költsége. Az építési engedélyeket a bérlőknek kell megszerezniük, ám mi nem határoztuk meg, ki milyen házat építhet. A lényeg, hogy illeszkedjen a környezetbe, és a hivatalok is elfogadhatónak találják.”

A tervek szerint a sülyi tó partján épülő üdülőkörzet 4100 fő befogadására lesz képes, a közbirtokos társulás pedig évente 1,5 millió koronát fog kasszírozni bérleti díj címén. A tervekben termálfürdő is szerepel, de ezzel egyelőre várni kell. A furatnak egy métere 3,5-5 ezer koronát taksál, a termálvíz meg ezer méternél kezdődik.

Mikor jó a vége?

Ha minden igaz, a vajkai három, a sülyi üdülőkörzet pedig nyolc éven belül készül el; az első kapcsán Varga József, Vajka polgármestere meg is jegyezte: „Legalább egy kis életet hoz a faluba, hiszen a hetvenes évektől, amióta nem adtak ki építési engedélyeket, innen mindenki csak szökik.” Jelenleg a lakosság egyharmadát kitevő, főképp Pozsonyból leköltözött személyek kapcsán pedig hozzáfűzte, hogy ha átjelentkeznének ide állandó lakhelyre, a község megkapná utánuk az évi fejpénzt is, ami, ugye, nem kis összeg.

Egy másik, a neve elhallgatását kérő helyi lakosnak annyiban más a véleménye, hogy a falunak eddig inkább a terhére, mintsem a hasznára voltak a „nem vajkai születésű, ám itt élő” szemetelő, hangoskodó, nem egyszer randalírozó polgártársak, de ha a fejlődés érdekében el kell viselniük őket, ám legyen. Végül is: a Kis-Csallóköz régóta a kompromiszszumok földje.