Kereszt a falu végén

Bodrogköz délkeleti csücskében húzódik meg Kistárkány. A faluban szeptember 25-én ökumenikus istentisztelet keretén belül újra felszentelték a száz évvel ezelőtt, 1905-ben felállított keresztet, melyet az Amerikába kivándorolt kistárkányiak adományaiból építettek. Egyben felzentelték a felújítás alatt álló katolikus kápolna kisharangját is.

Nemcsak a helyiek voltak jelen, hanem a környező településekre, Nagytárkányba, Ágcsernyőbe, Tiszacsernyőbe elszármazott egykori kistárkányi lakosok is. A kistárkányi polgármester, Petrik Árpád mérnök köszöntője után Vranai Alfréd nagytárkányi római katolikus plébános, Nagy Zoltán kistárkányi református tiszteletes, valamint Vaszi József dobrai görög katolikus lelkész szólt az egybegyűltekhez. Egy mindnyájunkat, az összmagyarságot érintő eseményre emlékeztünk, a kivándorlásra. A mai nemzedék számára ez a kifejezés szinte semmit nem mond. De a nemzetünk sorsát figyelembe véve sorsdöntő történelmi tény.

Magyarországot a kivándorlási láz az 1880-as években érte el. A század végéig kb. 600 000 ember vándorolt ki Amerikába, és ennek csak kis hányada tért vissza szülőföldjére. A nagybirtokrendszer fenntartása a parasztság millióit földnélküliségre kárhoztatta. Ugyanakkor a nincstelenek jelentős részét a fejletlen gyáripar nem tudta foglalkoztatni. A vándorbotot a kényszer adta az emberek kezébe. Nem volt könnyű. Elő kellett teremteni a pénzt a kiadások fedezésére, és nem is keveset. Sokan kölcsönt vettek fel. Egy-egy faluból többen is elindultak egyszerre. A búcsúzás nagyon szomorú volt: A főszolgabírói kimutatás alapján a Bodrogköz ötven községéből 1901. december 4-én összesen 3520 ember indult el Amerikába. Ott nem a kánaán várt rájuk. Rengeteg megaláztatást, szenvedést, nélkülözést kellett elszenvedniük. Ha nem volt valaki, aki pártjukat fogta, segítette őket, még szomorúbb volt a sorsuk. Nemegyszer kapták meg a jelzőt: piszkos hun kutyák. A munkalehetőségek között nem nagyon lehetett válogatni. Ennek fő oka az volt, hogy nagyon kevesen rendelkeztek valamilyen szakmával. A nyelvtudás hiányát nem is említve. Zömében a mezőgazdaságban dolgoztak, ehhez értettek. Ott pedig a farmerek fizettek a legrosszabbul, és mostoha rabszolgasors jutott nekik. A gyárakban, építkezéseken a legnehezebb fizikai munkát végeztették velük. Akik a bányákban helyezkedtek el, jobban kerestek, bár ezt a munkát csak a legerősebb, legedzettebb emberek bírták hosszabb ideig. De dolgoztak, gürcöltek, küzdöttek, és hazavágytak. Ezt bizonyítja ez a kereszt is, amellyel azok emlékének adózunk, akiknek adományaiból állíttatott. Hogy név szerint kik voltak, sajnos nem tudjuk. Ők már halottak, mégis élnek. Magukkal vitték a Tisza vizének ízét, hullámainak simogatását, hallják a Tisza-parti rezgőnyárfa ezüstösen csillogó leveleinek susogását, a fecskék csicsergését, a gólyák kelepelését. Ők nem haltak meg, csak elutaztak. Csak az hal meg, akit elfelednek.

Hajdók István, Kistárkány