Kérdéses a szlovák tannyelvű alapiskola további sorsa Alsószeliben

Alsószeli-szlovák iskola
ALSÓSZELI |

Évek óta csökkent az alsószeli szlovák iskola tanulóinak létszáma, az idei tanévet nyolcan kezdték meg. Az energiaválság miatt azonban hosszú távon nem lehet fenntartani a jelenlegi helyzetet. Áprilisban várható döntés az intézmény további sorsáról.

 

Évek óta egyre csökken az alsószeli szlovák tannyelvű, négyosztályos alapiskola tanulóinak létszáma. Szeptemberben összesen nyolc kisdiák kezdte meg a tanévet, húsz évfolyamtársuk a felsőszeli alapiskolában, tíz pedig a környék városainak, településeinek intézményeiben tanul. Ennek okairól és az iskola további jövőjéről Kovács Lajost, a település polgármesterét, valamint Katarína Barcziovát, az iskola igazgatóját kérdeztük.

Összetett probléma

A polgármester elismerte, hogy a probléma nagyon kényes és összetett, amely számos álmatlan éjszakát okoz neki. A létszám fokozatos csökkenésének is több oka van Kovács Lajos szerint, egyebek mellett a szülők életvitele, hozzáállása, de személyes okok is állnak a háttérben.

„Többen azért viszik máshová a gyereküket, mert a munkájuk, az utazás miatt így egyszerűbb megoldaniuk a gyerekek elhelyezését, szállítását, de vannak, akik személyes okokra hivatkozva döntöttek így. Fenntartóként mindig próbáltam a képviselő-testület tagjaival megoldást keresni az eddigi gondokra, de úgy vélem, mindannyiunk, az iskola pedagógusai és a szülők hozzáállásán is változtatni kellene. Az elmúlt években igyekeztünk megtenni mindent azért, hogy korszerű, az igényeknek megfelelő intézménybe járhassanak a gyerekek. Iskolai kiadó étkezdét létesítettünk, felújítottuk a fűtést, a tisztiorvosi hivatal előírásainak megfelelően átalakításokat és folyamatosan karbantartási munkákat végeztünk, az iskolához külső játszórész is tartozik, ahol régebben kültéri tanításra is alkalmas teraszt építettek, az épületet, a tornatermet is beleértve, nemrég kifestettük”

– sorolta Kovács Lajos.

Hatalmas költségek

Alsószeliben a szlovák alapiskola az evangélikus egyház tulajdonában lévő épületben működik, ami további gondot okoz, ugyanis évente 3000 euró bérletet kell fizetni a használatért, amely szintén az iskola költségvetését terheli.

„Az említett nyolc gyerek két osztályban tanul, az egyik osztályba öt, a másikba három tanuló jár, ezért két pedagógusra és egy nevelőre van szükség, aki a napköziben foglalkozik velük. Mivel az iskolarendszer fejkvóta alapon működik, a két osztályban tanuló nyolc gyerek után járó állami támogatás nem elég egyetlen pedagógus éves fizetésére sem. A jelenlegi energiaválság miatt nem tudjuk tovább fenntartani ilyen formában az iskolát, muszáj megoldást találni arra, hogyan lehetne gazdaságosabban működtetni”

– hangsúlyozta. A polgármester kifejtette, hogy tízszeres gázáremeléssel és háromszoros villamosenergiaár-emeléssel számolnak. Az iskola egyelőre nem tudott új szerződést aláírni egyetlen szolgáltatóval sem, még tárgyalnak a kérdésről, de az előzetes számítások szerint a fűtés összege 4500 euróról 40 ezerre, a villamos energia ára 1500 euróról 4500 euróra emelkedhet. Kovács Lajos szerint egy ilyen probléma képes az egész települést tönkretenni.

Van megoldás?

A megoldás szerinte az lenne, ha emelkedne a gyerekek létszáma, illetve ha az intézményt kisebb községi épületbe költöztetnék.

„Megpróbáltuk a magyar iskola épülete mellett lévő tornaterembe áthelyezni az iskolát, de a járási tisztiorvosi hivatal a nem megfelelő fényviszonyokra hivatkozva egyelőre nem engedélyezte. Azért választottuk azt az épületet, mert az iskola udvarán egy különálló építményben van, az étkezde mellett. A közelben lévő műfüves pályát, a szemben lévő parkban kialakított játszóteret is használhatnák a gyerekek, vagyis minden adott lenne arra, hogy kellemes környezetben tanuljanak és töltsék az idejüket a tanítás után”

– tette hozzá. Az szlovák iskola egyelőre maradt az egyházi épületben. A téli időszakban két kisebb osztályba helyezték át a gyerekeket. A két nagyobb, több mint 3 méter belmagasságú osztályt lezárták, hogy a fűtéssel takarékoskodni lehessen. A helyi képviselő-testület végső döntést az intézmény további működéséről az áprilisi beiratkozás után hoz, de mindenképpen szeretnék elkerülni annak bezárását.

A kisiskola előnyei

Katarína Barcziová lapunknak elmondta, hét évvel ezelőtt vette át az intézmény vezetését.

„Akkor 25 tanuló járt ide. Számos sikeres iskolai rendezvényt szerveztünk, az iskolabálon például mintegy 140 szülő vett részt, nemcsak helyi, hanem felsőszeli lakosok is. Többször tartottunk nyílt napot, különféle szakkörök működtek nálunk, a legnagyobb érdeklődés a zumba és a mesejóga iránt mutatkozott. A legtöbb aktivitásnak a koronavírus-járvány vetett véget. 2018-ban összevontuk az iskolát az óvodával, mert a polgármesterrel együtt úgy gondoltuk, közös igazgatás alatt jobban fog működni a két intézmény. A létszám csökkenését leginkább az okozta, hogy voltak olyan családok, ahol az idősebb, felső tagozatos gyerekek Felsőszelibe jártak, így a szülők érthető módon nem akarták máshová hordani a kisebb testvéreket. A tavalyi és a tavalyelőtti év volt a kritikus, egyre többen döntöttek úgy, hogy a nagyobb iskolába íratják a gyermeküket, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy nem akarják a barátokat elszakítani egymástól. Néhányan a jobb felszereltség végett vitték más iskolába a gyerekeket, vagy azért, hogy ötödik osztályban ne kelljen nekik új közösségbe, új iskolába beilleszkedniük. Az idei tanévben így nem is tudtunk első évfolyamot nyitni”

– részletezte. Az igazgató szerint a gyerekek szempontjából előnyös a kis létszámú közösségben tanulni, hiszen a pedagógusoknak több idejük van a gyerekekkel egyénileg foglalkozni, illetve a kisebbek rengeteg dolgot meg tudnak tanulni a nagyobbaktól. A pedagógusok számára határozottan több felkészülést igényel ilyen helyen tanítani, ugyanakkor nagyon családias, összeszokott közösség alakul ki. Katarína Barcziová bízik benne, hogy az áprilisi beiratkozásig kollégáival lesz alkalmuk a szülőknek megmutatni a kisiskola előnyeit, azt, hogy a kis létszám és a régi épület ellenére mennyire modern és jól felszerelt az alsószeli alapiskola. Ezért ősszel már tartottak, tavasszal pedig még két alkalommal terveznek nyílt napot tartani.

„Azt a téves elképzelést szeretnénk eloszlatni, hogy hátrányt jelent kisiskolában, összevont osztályokban tanulni. A szülőkön múlik, sikerül-e megmenteni az iskolát és lesz-e szlovák tannyelvű oktatás a továbbiakban is a településen. A döntéskor azt is figyelembe kell venni, hogy a felsőszeli iskola befogadóképessége véges, Galánta pedig eléggé messze van ahhoz, hogy minden nap beutazzanak a kisdiákok”

– zárta a beszélgetést.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?