Kedden lesz a Magyar Népmese Napja Komáromban

Komárom |

<p>Közös mesélésre buzdítja a komáromi magyar óvodákat és alapiskolákat holnap, a Magyar Népmese Napján a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület.</p>

A szervezet idén második alkalommal hirdette meg az együttes mesélést a magyar gyerekirodalom egyik megteremtője, a nagy meseíró, Benedek Elek születésnapján.

„Arra kérjük az óvónőket, hogy a délutáni pihenő előtt, 12.30-kor olvassanak fel egy Benedek Elek-mesét a gyerekeknek, az alapiskolákban pedig 11.30-kor a hangosbemondón keresztül vagy az osztályokban hangozzanak el Benedek Elek-mesék – tájékoztatta lapunkat Keszegh Margit, az egyesület elnöke. – Szeretnénk, ha a városban működő valamennyi magyar óvoda, iskola csatlakozna felhívásunkhoz, hiszen a közös mesélés egyben összetartozásunkat is jelképezi.”

Délután négy órakor már a Kossuth térre várják az érdeklődőket, gyerekeket, felnőtteket. Itt Varsányi Mari színművész mesél, majd a Jókai Mór Alapiskola tanulói Janikovszky Éva műveiből adnak elő egy csokorra valót. Bemutatják a tavalyi rajzpályázatra érkezett legsikeresebb alkotásokat, és ezúttal is arra biztatják a gyerekeket, hozzanak magukkal mesefigurák által ihletett rajzokat. Készítőik között a műsor keretében 10–10 óvodást és iskolást sorsolnak ki, akik egy-egy szép könyvvel térhetnek haza. Természetesen idén sem marad el a csokiosztás.

Ha rossz lesz az idő, a programot a Csemadok Kossuth téri székházában tartják meg.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?