Kassán összekapcsolnák a vasutat a villamosín-hálózattal

Kassa |

<p>Újabb szakaszba lépett az integrált közlekedési rendszer (KORID) kialakítása Kassán és környékén. A megvalósíthatósági tanulmány már elkészült, a tervezett nyolc építkezés közül meghatározták a legfontosabbakat.</p>

A 2,8 milliárd koronás (93 millió euró) projekt költségeiből eddig 1,19 milliárdot (40 millió euró) sikerült összegyűjteni, ezért legelőször a város északi terminálja épülhet ki, valamint a Kassa–Nagyida–Szepsi, illetve Kassa–kenyheci ipari park útvonal.
A KORID főleg azoknak könnyítené meg a beutazást, akik naponta utaznak kassai munkahelyükre a környékről, és most az állomáson átszállással folytatják útjukat, a városi tömegközlekedés igénybevételével. A vasúti sínek és a villamossínek összekapcsolásának
ötlete nem új keletű.
Kassának ugyanis egy a szerencséje: a villamossínek és a vasúti sínek nyomtáva azonos. A villamos-közlekedés bevezetésének időszakában még szállításra használták a járműveket, az állomásról a különböző gyárakba ilyen módon jutott el a nyersanyag vagy az áru. Személyforgalomra csak később kezdték használni a villamost. Régi kassai gyárépületek előtt még ma is látható a villamossínek nyoma, hiszen a járművek egyenesen a gyárudvarokra kanyarodtak be.
Az egységes sínrendszer valószínűleg 2013-ra készülhet el. Az első járművek, a „régióvillamosok” már 2010-ben üzemelni kezdhetnek. Kassa városrészeinek összekötésén, valamint a szepsi és kenyheci sínhálózat kiépítésén kívül a peresi ipari park és a repülőtér is a hálózat részévé válik, sőt előfordulhat, hogy a jövőben a rendszer a harminc kilométerre levő Eperjes felé is terjeszkedik. A városközi közlekedés egyszerűsítésére és gyorsítására szükség van.
Kassára naponta harminckétezer ember jár be dolgozni vagy ügyintézés céljából a városhoz közel eső településekről, és további tizenegyezer ember érkezik a naponta Eperjes megyéből. (Kozsár Zsuzsanna)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?