Kassán nem emelik a szemétdíjat

Kassa. A háztartási hulladék elszállításának és megsemmisítésének díja jövőre egy fillérrel sem emelkedik. A városi képviselő-testület e döntése – úgy tűnik – alaposan meglepte a közvéleményt, hiszen a sajtó az utóbbi hetekben már szinte kész tényként tálalta a közelgő emelést.

A városban egy tonna szemét megsemmisítése jelenleg 4550 koronába kerülA szerző felvételeA jobboldali többségi koalíció azonban ezúttal összefogott, és parázs vitát követően leszavazták az erre vonatkozó javaslatot. A magisztrátus ugyan három verziót is kidolgozott (700, 760 vagy 804 koronára való emelésre), a városatyák többségének azonban egyik lehetőség sem tetszett.

Az SDKÚ-s Michal Kravčík szerint a köztisztaságért felelős, olasz többségi tulajdonú Kosit cég sorozatosan kész helyzet elé állítja a város vezetését. Az emelés szükségességét például azzal indokolták, hogy a hulladék megsemmisítése jövőre 265 millió koronájukba fog kerülni, ami hatvanmillióval kevesebb, mint a lakossági szemétdíjból befolyó öszszeg. A jobboldal megalapozatlannak tartja ezt a kalkulációt; az ominózus ülésen ezt több városatya jelezte. Egyesek azt is kiszámították, hogy – ha a Kosit adatait veszik alapul – Kassán egy tonna szemét megsemmisítése jelenleg 4550 koronába kerül, míg a szomszédos Ausztriában ez az összeg alig ötezer korona. Eszerint csupán 30 milliót kellene találni a városkasszában ahhoz, hogy a kassaiak szemetét nyugati szomszédunknál semmisítsék meg. Az ötlet nagy derültséget keltett a teremben, a komolyabb ellenérvek között viszont szerepelt az is, hogy a város évről évre többet juttat a költségvetésből a köztisztasági vállalatnak, amely ily módon vélhetően tisztes haszonra tesz szert. Ezért nem várhatják el a lakosságtól, hogy tovább hizlalja a cég bankszámláját.

Értesüléseink szerint a magisztrátus a tartalékalapból, illetve más területek költségvetését megkurtítva kész előteremteni a szóban forgó, mintegy hatvanmillió koronát a Kosit cég számára, a lakossági szemétdíj összege pedig továbbra is 650 korona marad.

Rozsnyón jövőre hulladékgazdálkodási átalánydíjként lakosonként naponta 1,50 koronát hajtanak be

Rozsnyó. Mindössze két kérvényt tartanak nyilván a városi hivatalban, amely a szemétszállítást mennyiség szerint kérvényezi. Rozsnyón ugyanis átalánydíjas fizetési rendszer van, amely lakosonként 1,50 koronát jelent az év minden napjára.

A város viszont a szeptember végéig beérkezett kérvények alapján köteles eleget tenni a mennyiség szerinti szállításnak és díjszabásnak. Tavaly heves vita előzte meg az új fizetési rendszer bevezetését is, amely a vendéglátó-ipari egységeket működtető vállalkozókat érintette. Az új törvény szerint „székenként”, azaz férőhelyenként határozták meg a szemétdíj nagyságát. A személyes és a hivatalba beérkezett tiltakozások ellenére a város mégis bevezette ezt a rendszert.

Várható volt, hogy a 2006-os általános érvényű rendelet véleményezői között számtalan vállalkozó lesz, akik ezt a rendszert továbbra is kifogásolják majd, és módosítást kérvényeznek. Ám mindössze egy vállalkozótól és a vállalkozói kamarától érkezett levél a hivatalba. Mindkét kérvény a mennyiség szerinti szemétszállítást mint alternatív megoldást javasolja az átalánydíj mellett, s hivatkoznak más városokban gyakorlatára.

Ezenkívül a vállalkozói kamara azt szeretné, hogy más, olcsóbb szállítót is igénybe vehessenek a rozsnyói vállalkozók. A válaszban azonban az szerepel, hogy a városnak nem érdeke a mennyiség szerinti díjszabás, mivel szerintük ez visszafejlődést jelentene, és csak az engedély nélküli szemétlerakatok számát növelné. Más szállítót pedig, mint amellyel a város szerződésben áll, a törvény nem engedélyez. A vállalkozói kamara azonban másként értelmezi a törvényt, és a piacgazdálkodás mechanizmusára hivatkozik.

Több, a szemétdíj elengedését kérvényező levél is érkezett a városi hivatalba. Többek között az evangélikus, valamint a római katolikus egyház kéri a város történelmi központjában lévő épületei után a díj elengedését. Ugyancsak a szemétdíj elengedését kérte a Szlovák Útépítő Vállalat azon épületei után, amelyek a város területén vannak. Kérvényét azzal indokolta, hogy a vagyon átadásáról szóló szerződés értelmében az eddig a vállalathoz tartozó épületek ezentúl a megyéhez tartoznak majd, ám a szerződéseket a rendezetlen tulajdonjogi viszonyok miatt még nem írták alá. Mindezen kérvények esetében a városi tanács 10 százalékos adócsökkentést javasolt, de a szemétdíjat nem engedte el. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?