Kassa. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, a pozsonyi önkormányzat – „ahol tud, segít” alapon – gyakran továbbküldi a külföldi befektetőket Kassára, illetve a keleti régióba.
Kassa és Pozsony összefog
Úgy tűnt, a két főpolgármester sok mindenben egyetért a két város fejlődésével kapcsolatos teendők terén, egyebek mellett mindketten azt vallják, Szlovákiának erős Kassára van szüksége, azaz a keleti országrész metropolisza fokozott figyelmet és kiemelt támogatást igényel. A fiskális decentralizációról szóló törvény ugyan külön kategóriába sorolja Kassát mint az ország második legnagyobb városát, ám az állami pénzek elosztásakor az illetékesek számos tényezőt nem vettek figyelembe.
„Csakúgy, mint a fővárosba, Kassára is sok ingázó jár naponta. Igénybe veszik a tömegközlekedést, koptatják az utakat, és ezeket a költségeket a helyi lakosoknak kell állniuk adók formájában. Az új törvény az állandó lakosok száma alapján állapítja meg a támogatási szorzót, és ezeket a sajátosságokat az illetékesek nem vették figyelembe” – állítja Kassa főpolgármestere.
Míg Pozsony esetében a szorzó 2,4, Kassa esetében csupán 1,4. A város vezetése szerint a jelenlegi életszínvonal fenntartásához minimálisan 1,94-es szorzó szükséges. Ha ezt nem sikerül jóváhagyatniuk a kormányban és a parlamentben, akár ötven százalékkal is emelkedhetnek a kassai ingatlanadók.
Trebuľa megragadta az alkalmat, hogy hangsúlyozza: a kassaiak által évek óta kifogásolt „Pozsony-központúság” nem a főváros önkormányzatára vonatkozik, hanem az állami szervekre, amelyek hajlamosak elfelejteni, Pozsonyon kívül is van élet.
Andrej Ďurkovský mindenben segíteni kíván keleti kollégájának, néhány lakásépítésekkel foglalkozó céget már „átirányított” Kassára, a tömegközlekedés átszervezése során szintén fővárosi szakemberek kínálnak majd szolgáltatásokat a kassaiaknak.
A két város közigazgatása kapcsán a főpolgármesterek egyetértenek abban, hogy minél kevesebb kerületből áll egy-egy város, annál olcsóbb a működtetése. Mindkét nagyváros kerületi önkormányzatok összességeként működik, Pozsonyban 17, Kassán 22 városrésznek van önálló polgármestere és költségvetése. Trebuľa évek óta harcol a centralizációért, takarékossági szempontokkal indokolva véleményét. „Megértem, hogy a városrészek polgármesterei és helyi képviselői ragaszkodnak a jelenlegi felosztáshoz, huszonkét városrész fenntartása azonban szerintem is nagy luxus, főként akkor, ha a város működésének hatékonyságát nézzük” – adott igazat kollégájának Andrej Ďurkovský.
Az egymással napi kapcsolatban lévő főpolgármesterek tegnap délután együtt nyitották meg a Kelet-szlovákiai Múzeumban azt a kiállítást, amely a régi Pozsonyt mutatja be a kassaiaknak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.