Karadzic nem tartja magát bűnösnek

Brüsszel |

<p>Ezúttal sem nyilatkozott bűnösségéről Radovan Karadzic, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt egykori vezetője a Nemzetközi Törvényszék előtt, de az ENSZ-testület bírái az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően ezt úgy könyvelték el, mintha ártatlannak vallotta volna magát.</p>

A boszniai háború politikai főbűnösének tartott Karadzicnak keddi újabb előzetes meghallgatásán azért kellett volna ártatlansága vagy bűnössége mellett állást foglalnia, mert az ügyészek módosították az ellene szóló vádiratot.
    Ám ő ismételten csak azt az álláspontját erősítette meg, hogy a hágai székhelyű törvényszék nem jogosult ügyének elbírálására.
    A tavaly nyáron elfogott, 63 éves Karadzic most hetedszer jelent meg perének kezdete előtt a törvényszéken, de eddig még egyszer sem beszélt arról, hogy bűnösnek tartja-e magát. Többször jelezte ugyanakkor, hogy nem fogadja el a testület illetékességét ügyében.
    Vádiratát az ügyészek annak érdekében módosították, hogy gyorsítsák a majdani eljárást. A törvényszék szeretné elkerülni, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő - valamennyi múlt évtizedi délszláv háború fővádlottjának - ügye megismétlődjék. Milosevic ugyanis elhunyt börtönében, mielőtt a törvényszék igazságot szolgáltathatott volna.
    A módosított vádirat mindazonáltal megtartotta a legfőbb vádakat, köztük a népirtást. Karadzicnak a százezer halottat és 2,2 millió menekültet maga után hagyó 1992-1995-ös boszniai háborúban játszott politikai és katonai vezető szerepéért kell felelnie, beleértve a második világháború utáni legszörnyűbb európai hadműveletet, a srebrenicai tömegmészárlást.
    Az egykori boszniai vezető keddi megjelenése mindössze néhány mondat erejéig tartott. Iaian Bonomy, az elnöklő brit bíró azonnal berekesztette a tárgyalást, amint megállapította, hogy a vádlott állásfoglalásának hiányában a törvényszék úgy veszi, hogy Karadzic áratlannak vallotta magát.
    Karadzic korában arra is hivatkozott, hogy amerikai illetékesekkel annak idején megállapodott: nem kerül nemzetközi bíráskodás elé. Richard Holbrooke korabeli amerikai különmegbízott tagadta ilyen egyezség létezését.
    A per egyelőre még el nem döntött időpontban veszi majd kezdetét Hágában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?