Karácsonyi hangulat a belvárosban

Advent harmadik hétvégéjén karácsonyi vásárral és gazdag programkínálattal várják a látogatókat Komárom belvárosába.KomáromAz ünnepekre való hangolódást segítik a koncertek, a kézműves-foglalkozások, táncház, hagyományőrző játékok, de a mai kor igényeit követve egyedi karácsonyi szelfit is lehet maj

Advent harmadik hétvégéjén karácsonyi vásárral és gazdag programkínálattal várják a látogatókat Komárom belvárosába.

Komárom

Az ünnepekre való hangolódást segítik a koncertek, a kézműves-foglalkozások, táncház, hagyományőrző játékok, de a mai kor igényeit követve egyedi karácsonyi szelfit is lehet majd készíteni.

Miután múlt pénteken a viharos erejű szél kidöntötte a város Klapka téren felállított karácsonyfáját, hétfőn új fenyőt állítottak, pénteken pedig a betlehem is kikerül a térre. „A karácsonyi vásár nagyobb része idén átkerült az Európa udvarba, ahol a szabadtéri programok is zajlanak, de a Klapka téren szintén lesznek vásári bódék, két helyszínen lehet finomságokat, puncsot, forralt bort kóstolgatni, válogatni a portékák között” – mondta lapunknak Keszegh Béla alpolgármester. Már ma este érdemes lesz a belvárosba látogatni, nyolc órától a Slovenské kvarteto ad adventi hangversenyt.

A programok zömét a hétvégére időzítették, a szabadtéri helyszínen kívül a Kút Caféban, a magán művészeti alapiskolában és a Borozóban lesznek. Pénteken délután fél kettőtől a város óvodásai adnak műsort, őket a művészeti alapiskola növendékei követik, Rák Viki mesét olvas, Emmer Péter instrumentális koncertet ad, Korpás Éva pedig Balogh Kálmán (cimbalom) és Madarász András (gitár) kíséretében népi karácsonyi énekeket énekel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?