Kanyarójárvány: Nagymihályban és Őrmezőn feloldották a tömegrendezvények tilalmát

Kanyaró a Lévai járásban
Nagymihály |

Továbbra is tart a kanyarójárvány miatt meghirdetett rendkívüli állapot a Nagymihályi járásban. Nagymihályban és Őrmezőn (Strážske) már engedélyezték a tömegrendezvényeket, ugyanakkor az ezekre vonatkozó tilalmat kiterjesztették Dobóruszkára (Ruská) és Kerészmogyorósra (Krišovská Liesková). Nagykaposon, Laskon (Laškovce), Vásárhelyen (Trhovište), Kráskarebrényben (Zemplínska Široká), Nyarádkelecsényben (Kapušianske Kľačany), Füzeséren (Vrbnica) és Solymoson (Iňačovce) továbbra is tart a korlátozás.

 

Az említett két településen azért oldották fel a tömegrendezvények tilalmát, mert csökkent a megbetegedések száma. „Kedvező fejlemény, hogy Nagymihályban a múlt hétvégén három kanyarós beteg volt, az elmúlt 24 órában pedig egyetlen új esetet sem tartanak számon” – magyarázta Jana Cibereová, a Nagymihályi Járási Hivatal elöljárója, a válságstáb keddi ülése után. Elmondta, hogy a járvány gócpontjain minden lakos megkapta a védőoltást. Ha a helyzet megváltozik a városokban, akkor ismét bevezetik a tilalmat.

„Az elmúlt két hétben 92 új esetet regisztráltak a Nagymihályi járásban, és ebből csak 16 volt Nagymihályban” – tette hozzá Ján Mikas tiszti főorvos azzal, hogy továbbra is megfigyelik a helyzetet. Az újabb esetek inkább a környező településeken fordulnak elő, amelyekben az embereknek már biztosították a védőoltást.

Mikas elmondta, hogy keddig 3276 embert oltottak be. Megemlítette a nagymihályi Malom utca (Mlynská ulica) lakóit is, akik elutasították ezt az intézkedést. A korábbi információk szerint 10 családról volt szó, végül azonban csak hatan utasították el az oltást. Ezek közül ötöt már beoltottak.
     

 

Kapcsolódó cikkünk

Zemplénben kedd reggelig 350 kanyarós megbetegedést regisztráltak. A nagymihályi kórházban ebben az időpontban 16 beteg volt. „Az elmúlt 24 órában 6 ember szorult kórházi kezelésre, az orvosi ügyeleten pedig további 7 embert láttak el” – közölte Štefan Zamba, a kórház főorvosa, aki szerint a betegek száma stabilizálódott.

Zamba megerősítette: Nagykaposon és a környező településeken - Dobóruszkán, Nyarádkelecsényben és Kerészmogyoróson - kritikus a helyzet, és növekszik a betegek száma.

A válságstáb első ülésén elfogadott intézkedések továbbra is érvényben vannak. Azokon a területeken, amelyeken sok beteget regisztráltak, a rendőrség folyamatosan megfigyeli a fertőzött személyek mozgását, és segítséget nyújt abban, hogy az érintettek megkapják a szükséges védőoltást. Továbbá: a megfertőződött személyek elszállítását is biztosítják. A válságstáb legközelebb augusztus 13-án ül össze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?