Vastag esőkabátra cserélhetjük a lenge nyári öltözéket.
Kánikula után markáns lehűlés – ilyen időnk lesz a héten!
Hétfőn éjszaka és kedden egyaránt jelentős mennyiségű csapadék hullhat le az ország legnagyobb részén. Az esős időjárás egészen szerdáig ki fog tartani, amikor is egy nap erejéig kitisztul az ég, és kisüt majd a nap.
Csütörtökön és pénteken azonban újból megvastagszik a felhőzet, és egyes térségekben akár záporok és intenzív felhőszakadással járó zivatarok is kialakulhatnak.
Ami a nappali csúcshőmérsékleteteket illeti, hét végéig a déli járásokban 24 és 26 fok közötti maximumok várhatók, miközben északon 14 és 20 fok közötti értékekre számíthatnak az ott élők.
Szombaton egy újabb hidegfront tör be a Kárpát-medencébe, melynek hatására délen mindössze 20-22 fokos csúcsokat mérhetünk, éjszaka pedig több helyen legfeljebb 8-10 fok közelébe emelkedik a levegő hőmérséklete.
(imeteo)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.