Kamarakiállítás nyílt Gerő Ervin műveiből

Párkány |

<p>Zmeták Zita logopédus, műgyűjtő és Lábik János festőművész jóvoltából kamarakiállítás nyílt Párkányban Gerő Ervin műveiből.</p>

Gerő Ervin több szállal kötődik Párkányhoz. Párkányi és esztergomi tisztelői Zmeták Zita magángyűjteményében szereplő alkotásait csodálhatták meg. Gerő Ervin 1931-ben született a Selmecbánya melletti Hodrusabányán. A képzőművészet iránti vonzalmát meghatározta az a miliő, melyben felnőtt. Nagy hatással volt rá losonci nagybátyja, Gerő Gusztáv festőművész. Gerő Ervin barátai közé tartozott Gwerk Ödön és Ján Kollár. Később jó barátja lett a selmecbányai születésű, Budapesten alkotó Pituk József Viktorián. 1985-től két éve bekövetkezett haláláig Losoncon élt és alkotott. Párkányban legutóbb 2010-ben nyílt kiállítása. Ezen az európai körutazásként meghirdetett tárlaton több párkányi és esztergomi vonatkozású alkotás is szerepelt. Zmeták Zita magángyűjteményében a városképek mellett néhány portré is szehelyet kapott. Az akvarelleken és tussal készített alkotásokon Selmecbánya, Losonc és külföldi nagyvárosok (Prága, Mostar) láthatók. Ábrázolása olyan valósághű, hogy épületeit szemlélve időnként úgy tűnhet, hangulatos fotókat látunk. „Gerő Ervin elsősorban építész volt. Ennek hatása meglátszik festményein is, amelyek pont ezért nagyon élethűek és technikailag kidolgozottak” – mondta Zmeták Zita. „Hosszú ideje terveztük ezt a kiállítást, de Gerő Ervin hirtelen halála közbeszólt” – mondta pályatársa, Lábik János. Gerő Ervin nevéhez fűződik a párkányi Szlovák–Magyar Baráti Társulás megalapítása, melynek akkor országos elnöke volt. Tisztelői közül többen úgy vélik, hogy Gerő Ervinről és munkásságáról méltatlanul kevés szó esik Párkányban. „Ezzel a kamarakiállítással ennek az adósságnak egy részét próbáltuk törleszteni” – mondta Lábik János.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?