Egy jó beszélgetés és finom kávé mellett adakozhatnak is a vendégek.
Jótékonyság a horgászboltban
Ha nem is vásárolnak semmit, van úgy, hogy akkor is betérnek egy kávéra és pár jó szóra Szabó Bettyhez, a horgászboltba. 2010-ben nyitottak meg, de akkor még csak bérelték a helyiséget. Mára már új helyen, Apácaszakállason, családias környezetben várják a horgászat szerelmeseit.
Rengeteg ötlet, terv fogan meg az üzletvezető, hivatalos nevén Szabó Edit, Betty fejében, aki okosan ossza be idejét és persze energiáját is. Hiába népszerű az apácaszakállasi üzlet, nem tervezi, hogy egy másodikat nyitna, hiszen ő maga már nem tudna ott lenni, és ez így nem az a koncepció volna. A Betty Horgászbótba nem csak a vásárlás miatt mennek, hanem azért is, mert itt kedvesen fogadják őket. Az üzletvezető nem titkolt szándéka, hogy elsősorban közösséget építsen. Munkaidejének jelentős részét az üzlet feltöltése, a szükséges leltár, az aktuális akciók és a mindennapi teendők mellett ugyanis azzal tölti, hogy jótékonysági liciteket és gyűjtéseket szervez.
„2010-ben nyitottam meg az üzletet Ekecsen, de akkor még csak béreltük helyet. Úgy gondoltuk akkoriban, hogy egy ekkora falu biztosan elbírna egy horgászüzletet. A környéken bőven van lehetőség a horgászatra, itt van a Kis-Duna és itt vannak a helyi szervezetek, a Nyárasdi, Nagymegyeri, és rögtön mellettünk a Lakszakállasi Horgászszervezet is”
– mondta el az Új Szónak Szabó Betty, aki korábban cukrásznak tanult. Ugyan sütemények nincsenek a boltjában, de kreatív énjét itt is kibontakoztathatja, ugyanis remek marketingérzékkel reklámozza a horgászatot, az üzletet és a jótékonysági akciókat is.
„Azt hiszem, hogy ez velem született készség. Én is jobban szeretem lazára venni a dolgokat és az emberek igényeit nézni, kitalálni, hogy mi az, ami tetszik nekik. Észrevettem, hogy ha a közösségi oldalamon megosztok egy-egy vicces, horgászos mémet vagy fotót, arra nagyon pozitívan reagálnak. Ilyen szemlélettel még több emberhez eljutok”
– árulta el az üzletvezető.
A jótékonysági licitekkel, ruhagyűjtésekkel gyakran találkozhatunk a közösségi oldalán.
„Kapcsolatban vagyok egy szervezettel, a nemesócsai Szívből jövő segítséggel, melyet Rabinová Mária vezet. Azt gondoltam, hogy kapok az alkalmon és nekik segítve én is indítok egy jótékonysági licitet, aminek lényege, hogy az emberek behozzák hozzám a felesleges dolgaikat, akár régebbi botot, vagy akármilyen horgászterméket, melyekre az oldalamon mások licitálhatnak. Így, akik például nem engedhetik meg maguknak a drágább termékeket, ők is könnyebben hozzájuthatnak. Egy horgász olyan, mint egy nő a cipőboltban, szeretnének mindig szuper cuccokhoz fillérekért hozzájutni, úgyhogy ezek a licitek nagyon népszerűek. A befizetett összeg pedig teljes egészében a Szívből jövő segítség jótékonysági szervezethez kerül, aminek a felhasználásáról minden esetben tájékoztatnak minket”
– részletezte.
Szabó Betty elsődleges célja, hogy az üzletben jó hangulat legyen és jól érezzék magukat a nézelődők. Beszerzett egy kávéautomatát, amivel pillanatokat alatt egy gőzölgő feketét készít bárkinek, aki hozzá betér. A kávétól és egy-egy kedves szótól pedig máris oldottabb a hangulat, boldogan mesélnek a napjukról, a legutóbbi kapásukról a horgászok, nem egy tartós barátság köttetett már így az üzletben. Szakmai tanácsért is bátran fordulhatnak hozzá, ugyanis gyerekkorát víz mellett töltötte, ő maga is és férje is nagyon szeretnek horgászni. Gyermekük születése után már kevesebb ideje jut a családnak arra, hogy órákat töltsön a vízparton, de a horgászat szeretete mai napig elkíséri őket. Ezért is fontos számára, hogy támogassa a jövő generációt, hogy motiválja őket arra, hogy minél több időt töltsenek el kint a természetben.
„Egy gyerekversenyre nem sajnálom a támogatás összegét. Minden alkalommal készítek nekik egy kis horgászcsomagot, mert tudom nagyon jól, a gyerek akkor örül a legjobban, ha kap valamit, még akkor is, ha nem ér el helyezést. A fiatal generáció a jövő, úgyhogy nekünk most kell gondolkodnunk”
– mondta el lapunknak az üzletvezető.
Volt már szó arról, hogy a Nyárasdi Horgászszervezettel karöltve szerveznek egy egy, vagy több napos rendezvényt vagy gyerektábort, de ennek a szervezése jelenleg nem fér bele az idejébe. A széles vásárlói kör azonban biztosan örülne egy ilyen találkozónak, ahol a kedvenc „bótjuk” vendégköre találkozna, akár egy Apa-fiú, vagy Nagypapa-unoka horgászverseny keretében, mondja.
„Várom a falu ovisait is az üzletbe, hogy beszélgessünk kicsit a horgászatról és az ahhoz szükséges kellékekről. Készítettem nekik egy vicces szelfiboxot, amibe bele tudják majd tenni a fejüket egy fénykép erejéig”
– tette hozzá. A karácsonyi időszak az egyik kedvence, ilyenkor több alkalommal élőben jelentkezik be közösségi oldalán, ahol kisorsolja vásárlói közül a heti nyertes nevét. Minden öt eurós vásárlás esetén jelentkezhetnek a játékra és egy komolyabb ajándékot nyerhetnek a bolt kínálatából.
„Nagyon szeretek adni. Nincs jobb érzés annál, mint amikor egy olyan bácsit húzok ki a sorsolásnál, aki a már a jelentkezésnél azt mondja, ő soha semmit nem nyer, majd végül véletlenül őt húzom ki és később örömteli arccal, boldogan veszi át az ajándékát. Ez egy hatalmas dopping számomra”
– jegyezte meg az üzletvezető.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.