<p>Érsekújvár. Érsekújvárban kezdi szlovákiai koncertturnéját május 29-én 17 órakor a szabadtéri színpadon Jolly és Suzy, az egyre népszerűbb magyarországi zenészpáros.</p>
Jolly és Suzy megapartija
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1432106290563_30.jpg.webp?itok=H1nAJwRW)
PR
Nagyszabású megapartin találkozhat a közönség a Sláger TV sztárjaival, a Pertu Parti mulatós műsor ötlet- és házigazdáival, továbbá vendégeikkel.
Jolly, azaz Tarcsi Zoltán 1978. október 28-án született Budapesten, a tehetséges fiatalember hétéves kora óta dobol, később gitározni és zongorázni tanult. Zongoristaként sikeresen elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, majd énekelni kezdett. Jolly egy ideig pincérként dolgozott, és munkatársaival, barátaival alapították meg első zenekarukat 1997-ben. A csapat megalakulása után egy évvel vette fel a Románcok nevet, és egy év múlva már kiadták első önálló mulatós nagylemezüket Őrülten szeretlek címmel, amelyet kedvezően fogadott a közönség. Az első album aranylemez lett, a sikeren felbuzdulva a Románcok 2001-ben jelentkezett második, Táncold át az éjszakát című nagylemezével. A mulatós zenét kedvelő közönség rövid időn belül szívébe zárta az együttest. 2003-ban jelent meg a Virágoskert az én szívem című albumuk. A Jolly és a Románcok néven futó muzsikusok egyre több televíziós és fellépési lehetőséget kaptak, sorban készültek a lemezek: 2004-ben jelent meg a Ne sírj, ha fáj a szíved! című nagylemezük, 2005-ben pedig a Virágeső cíművel lepték meg a zenekedvelőket. Két év kihagyás után 2007-ben adták ki a hatodik albumukat Kislány, ne légy szomorú címmel. Jolly 2008-ban ismerkedett meg Suzyval, Királyvári Zsuzsannával. 2010-ben összeházasodtak és idén megszületett első gyerekük, a kis Suzy. Első közös lemezüket 2009-ben készítették el Románcok csillagai címmel. A közös albummal egy időben Jolly még egy saját lemezzel lepte meg a közönséget Szívből szeretni címmel. A zenészpáros 2010-ben adta ki második közös lemezét Hófehér orgonák címmel. A mulatós zene népszerűségét és halhatatlanságát bizonyítja, hogy Jolly minden lemeze arany- vagy platinalemez lett. A Nóta tv csapatának Jolly a kezdetektől tagja volt, jelenleg a Pertu parti műsorvezetője, amelyben jeles előadók működnek közre. Csinibaba címmel 2012-ben jelent meg Jolly új lemeze, melyen néhány számban felcsendül Suzy ismert hangja és Kis Grófóval is énekel egy dalt, No roxa áj címmel. A mulatós zenét kedvelő közönséget Szlovákiában fergeteges meglepetésturnéval kápráztatják el a sztárok, akiket egyre gyakrabban láthatnak az RTL zenecsatornájan és a Muzsika TV-ben. Jolly és Suzy sosem okoz csalódást a közönségnek, legjobb dalaikkal, kitűnő hangulattal, elegáns öltözékkel tisztelik meg a koncertek látogatóit. Mindenütt nagy sikert aratnak, telt házas koncertjeik szervezésében komoly szerepe van Héger Rudolfnak, a Music art ügynökség igazgatójának, aki az elmúlt évben a Sláger TV Pertu parti műsorát forgalmazta és szervezte a magyarlakta településeken.
Zselízen az amfiteátrumban május 31-én 17 órakor, Galántán június 7-én 17 órakor, Rimaszombatban június 21-én 17 órakor kezdődik a megakoncert, Pozsonyban június 28-án 17 órakor az Istropolisban találkoznak a közönséggel a magyarországi sztárok. A nyár legnagyobb mulatós slágere Jolly és Kis Palika Bombashéj című slágere, melyet élőben először hallhatnak Jolly, Suzy és vendégeik mulatós partiján Érsekújvárban, Zselízen, Rimaszombatban, Galántán és Pozsonyban.
Jegyelővétel a www. ticketportal.sk-n, illetve a helyszíneken. (sz)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.