Királyhelmec. Új egyenruhát kaptak a helyi városi rendőrség dolgozói. A hatfős testület minden tagjának nadrágot, inget, átmeneti zakót és télikabátot vásároltak. Tipcsák Géza parancsnok elmondta, erre a fejlesztésre több okból is szükség volt.
Jól öltözöttek a helyi rendőrök
A most vásárolt egyenruhák már megfelelnek az új előírásoknakSzabó Bernadett felvételeKirályhelmec. Új egyenruhát kaptak a helyi városi rendőrség dolgozói. A hatfős testület minden tagjának nadrágot, inget, átmeneti zakót és télikabátot vásároltak. Tipcsák Géza parancsnok elmondta, erre a fejlesztésre több okból is szükség volt. A királyhelmeci rendőrségen nemrégiben személycserék voltak, és a négy új alkalmazottnak semmilyen egyenruhája sem volt. Néhányan kölcsönkért ruhákban teljesítettek szolgálatot, mások saját pénzükön voltak kénytelenek fekete ingeket és nadrágokat vásárolni. A több mint egy éve hatályba lépett 333/2003-as törvény szerint 2006 végéig Szlovákia minden városi rendőrének egyforma egyenruhában kell szolgálatot teljesítenie. A jól ismert „fekete csendőrök” így fokozatosan eltűnnek a városok utcáiról, hisz az új egyenruha az ún. pozsonyi minta szerint világoskék-sötétkék színkombinációban készült. A Királyhelmecen most vásárolt ruhadarabok már megfelelnek az új előírásoknak. Tipcsák hangsúlyozta, ezzel távolról sem oldódtak meg a helyi rendőrök gondjai, hisz ahhoz, hogy a munkájukat színvonalasan és hatékonyan tudják végezni, komoly műszaki fejlesztésre lenne szükség. A rádió adó-vevő készülékek zöme használhatatlan, így a szolgálatot teljesítő rendőrök sokszor kénytelenek mobiltelefonokon tartani egymással a kapcsolatot. Járőrkutyára és több lőfegyverre is szükség volna. A legnagyobb gondot mégis az okozza, hogy a városi rendőrök járőrkocsija rendkívül rossz műszaki állapotban van, a 13 éves Škoda közel 200 ezer kilométert tett meg eddig. Királyhelmec szűkös költségvetéséből azonban az autócserére valószínűleg még jó ideig nem futja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.