Jogosítvány nélkül, lopott autóval hajkurászott a sofőr – kábítószert is találtak nála

rendőrség

A trencséni járőrök akkor figyeltek fel a sofőrre, mikor az hirtelen gyorsítani kezdett és nem állt meg egy STOP-táblánál.

A 34 éves sofőrt miután nem állt meg a STOP-táblánál, megállították a rendőrök, és kérték, hogy mutassa fel a jármű vezetéséhez szükséges dokumentumokat, ezt a férfi meg is tette, egy kivételével. A sofőrnek nem volt jogosítványa, mivel 2025-ig eltiltották a vezetéstől. Az általa vezetett Škoda típusú autóról pedig kiderült, hogy lopott. A rendőrök gyanították, hogy a férfinél kábítószer lehet, mivel zavartan viselkedett. A sofőr ezután szárított növényi származékot adott át nekik, melyről azt állította, hogy marihuána.

A férfi nem fogyasztott alkoholt, de elismerte, hogy két napja metamfetamint használt, azonban a később elvégzett orvosi vizsgálatok több kábítószerre is pozitív eredményt mutattak.

A sofőrtől a kórházban további mintákat vettek, hogy beigazolódjon a függőséget okozó szer hatása alatt elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye. Az elkövető ellen bírósági végrehajtás akadályozása miatt már vádat emeltek.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?