Jégstadion épülhet Nagykaposon

Nagykapos |

<p>Azzal keresték meg a település vezetését a Szlovák Jégkorongszövetség képviselői, hogy egy országos projekt keretében szívesen építenének jégstadiont a városban.</p>

Petrikán Péter, Nagykapos polgármestere elmondta, a testület egyhangúlag támogatja a tervet. A kiírás szerint a szövetség vállalná a beruházás teljes költségét, valamint a létesítmény működésével kapcsolatos kiadásokat is. A városnak csupán megfelelő parcellát kell találnia, melyen a minimum 76x56 méter alapterületű játéktér elférne. Ezt a földterületet a város szimbolikus összegért negyven évre adná bérbe a beruházónak. A településnek ugyanakkor azt is vállalnia kellene, hogy havonta minimum 60 órára bérbe venné a létesítményt. A sportközpontban egyébként a nyári hónapokban különféle sporteseményeket, valamint kulturális rendezvényeket lehetne rendezni.

A polgármester tájékoztatása szerint a város vezetése – ezekkel a feltételekkel – szívesen állt a kezdeményezés mellé, már csak azért is, mert saját források felhasználásával szeretett volna fedetlen jégpályát kialakítani. Ennek költségei azonban túl nagy terhet róttak volna az önkormányzatra. A Fürdődomb utcában találtak olyan területet, mely városi tulajdonban van, és az elvárásoknak megfelelően a közelében más sportlétesítmények, műfüves pálya, skateboardpálya és futballstadion, valamint megfelelő számú parkolóhely is van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?