Javuló házasodási kedv

Modelleken is megcsodálhatták a kiállítók legszebb esküvői ruháit a látogatók (A szerző felvétele)
Vásárút |

Esküvők körül tevékenykedő vállalkozók gyűltek össze a hétvégén Vásárúton. Többségük úgy fogalmazott: végre újra kezd visszatérni a házasodási kedv a régióban.

Hétvégén rendezték meg az első esküvő kiállítást a vásárúti kultúrházban. Már a rendezvény ideje alatt úgy fogalmazott a szervező, Kálmán Sarolta, hogy a legközelebbi alkalommal az emeleti helyiségeket is megnyitja a nagyközönség előtt, ugyanis már most is annyi kiállító jelentkezett, hogy a földszinti nagyterem teljesen megtelt. Szerencsére nem csak szolgáltatókkal, hanem érdeklődőkkel is.

„Azt láttam, hogy nagyon kevés esküvőt szerveztek az idei évre a vásárúti kultúrházba. Innen jött az ötlet, hogy mi is rendezzünk egy önálló esküvő kiállítást. Vannak saját tapasztalataim is, dolgoztam ezen a területen, és láttam már több hasonló rendezvényt korábban” – mondta el Kálmán Sarolta, a rendezvény szervezője, a vásárúti kultúrház vezetője. „Amikor egy pár belefog az esküvő megszervezésbe, az első az időpont kitűzése, majd a zenekar, a vőfély, a fotós és a helyszín kiválasztása. A többihez nem kell talán annyi idő és ezeket akár az ilyen rendezvényekről is összeválogathatják”

– tette hozzá. Összesen 33 kiállító érkezett, akik bemutatták, hogy mivel foglalkoznak.

„Szakmákon belül három kiállítónál többet semmiképp sem szerettünk volna. Sajnos így is több vállalkozót vissza kellett utasítanom, mert hamar megteltünk. Ha meg tudjuk szervezni jövőre is ezt a rendezvényt, akkor el tudom képzelni, hogy az emeleti helyiségekre is kiterjesztenénk a kiállítást”

– tette hozzá Kálmán Sarolta, aki 2022 decemberében vette át a kultúrház vezetését. Volt több olyan szolgáltató, főleg zenekarok, akik nem tudtak eljönni, mert foglaltak voltak aznapra és eleve annyira be vannak táblázva, hogy ha a jegyespárok ott a helyszínen felkérték volna őket, nem tudtak volna közelebbi időpontot adni nekik.

Kálmán Sarolta pezsgővel várta az érkezőket (A szerző felvétele)

A koronavírus után most kezdenek el az emberek kicsit felébredni, újra mernek házasodni, illetve a nagyobb életeseményeiket megünnepelni”

– mondta el Uher Hajnalka, esküvői fotós.

„Egy hónappal ezelőtt egy hasonló rendezvényen voltunk. Kaptunk is onnan pár megrendelést. De az a tapasztalatunk, hogy inkább pozitív reklám alapján találnak ránk. A párommal, Nagy Gyulával nem csak esküvőket fotózunk, hanem születésnapokat, falunapokat, nyugdíjas rendezvényeket, gyereknapokat és keresztelőket is”

– tette hozzá.

Esküvői ruhákból is hoztak jó párat, melyeket közelebbről is megnézhettek, megtapinthattak az érdeklődők. A koronavírus nem csak a házasodási kedvre volt rossz hatással, hanem az esküvők köré csoportosult szolgáltatókat, így az esküvői ruhaszalonokat is kényesen érintette.

„Mi konkrétan háromszor álltunk a csőd szélén a covid alatti időszakban. Nyolc hónapig zárva voltunk. Ekkor az éttermek sem lehettek nyitva, ami azt eredményezte, hogy az esküvők is elmaradtak. Foglalásaink ugyanúgy voltak, viszont az események már nem valósulhattak meg. Szerencsére a lezárások alatt nem mondták le, csak áttették őket. A fenntartási költségeket viszont ugyanúgy ki kellett fizetnünk, ahogy korábban, ugyanis a ruhákat megfelelő környezetben, meleg és száraz helyen kell tartanunk”

– mondta el Tatiana Markovičová, esküvői ruhaszalon tulajdonos.

„Most nagyon sok lagzi van. Komáromból, Tatabányáról és Győrből is átjárnak hozzánk, magyarul is szlovákul is kommunikálunk a menyasszonyokkal. Többnyire ajanlások alapján jutnak el hozzánk”

– tette hozzá. Egy ruhaszalonban is népszerűek az olyan extra szolgáltatások, mint például hogy kávéval kínálják a vevőket, és ha a ruhákat már kiválasztották, akkor találhatnak mellé cipőt, ékszereket, táskákat és más kiegészítőket is. Amennyiben a méret nem passzolna, át is alakítják azokat, vagy újat varrnak. Elmondásuk szerint vannak olyan menyasszonyok, akik többször is visszatértek hozzájuk, mégsem tudtak dönteni a ruhák közt, de olyan is volt már, aki 20 perc alatt kiválasztotta magának az esküvői ruháját.

Több kiállított ruhát is megcsodálhattak a vendégek (A szerző felvétele)

Egy menyasszony számára a ruha és a kiegészítők mellett a smink és a frizura is fontos. A kiállításon több fodrász és sminkes is részt vett, akik modelleken mutatták be tudományukat.

„Egy sminknél az arcbőr állapota, megfelelő előkészítése a legfontosabb. A legtöbb menyasszony az esküvői smink elkészítése előtti hetekben többször eljön hozzám arctisztításra, hogy az esetleges bőrhibákat eltüntessük. Ezt sok szakember nem teszi meg, többen csak felteszik a sminket nagy napon. Ebben mi különleges szolgáltatást nyújtunk”

– mondta el Kósa Bianka sminkes, miközben modellje arcbőrén éppen az utolsó simításokat végezte.

 

A nagy nap előtti arcápolás nagyon fontos (A szerző felvétele)

Több fontos esküvői szolgáltatás képviselői is jelen voltak, válogathattunk eljegyzési és karikagyűrűkből, láthattunk gravírozott ünnepi tárgyakat, kisebb és nagyobb fotoboxokat, különleges asztali dekorációkat és virágdíszeket, kóstolhattunk süteményeket és tortákat, megismerkedhettünk fényképészekkel, videósokkal és beszélhettünk egy vőféllyel, Kovács Robival is.

 

A fotoboxban azonnal kinyomtatható a kép (A szerző felvétele)

„Idén már négy esküvőnk lesz”

– mondta büszkén Bugár Veronika, aki üzlettársaval együtt nemrég vette át a dunaszerdahelyi száraz virágokkal foglalkozó dekorüzletet. Emondták, hogy nem csak a virágdekoráció elkészítését vállalják, hanem egy átfogó szolgáltatást kínálnak az ifjú párnak, megtervezik a meghívókat, elkészítik az asztali, illetve a terem dekorációját és egyéni igények szerint, a helyszínhez igazodva álmodják meg az ünnepi dekor teljes koncepcióját.

Bugár Veronika (balra) és üzlettársa nemrég vette át a dunaszerdahelyi üzletet (A szerző felvétele)

Az egyedüli zenekar, aki képviseltette magát a rendezvényen, a Ritmo zenekar volt. Gyurász Ildikó már 8 éve működik együtt Leczkési Péterrel, akivel többféle rendezvényeken lépnek fel. Legyen az születésnap, bál, vagy éppen esküvő, nagyon fontos számukra, hogy igényes műsort adjanak elő, melyben a zenei paletta teljes színskáláját felvonultatják, a mulatóstól elkezdve egészen a mai magyar és külföldi popslágerekig. Mivel barátok is, ezért nem csak a közönség, hanem ők maguk is jól szórakoznak egy fellépés során.

„Azt tapasztaljuk, hogy sokan vannak, akik kevesebbet kérnek ugyan, de nem elég igényes műsorral készültek. Az pedig már csak utólag derül ki, amikor megérkeztek a helyszínre, hogy a zenéjük nem felel meg az elvárásoknak. Egy bizonyos ár alá egyszerűen nem mehetünk”

– mondta el Gyurász Lilla, aki a hétköznapokban igazságügyi szakfordítóként dolgozik.

„Volt olyan helyzet a lezárások alatt, amikor még nem lehetett megtartani a rendezvényeket, ilyenkor mi is visszaadtuk a foglalót. De voltak többen, akik kétszer, háromszor, négyszer is eltolták az időpontot, mire végül sikerült megtartani a lagzit. Természetesen mindenki a már előre lefoglalt szolgáltatókat szerette volna az esküvőjére, de volt, hogy egyszerűen nem tudták egyeztetni az időpontokat és egyszerűen nem lett lagzi, csak egy rövid vacsora szűkebb családi körben”

– tette hozzá Leczkési Péter. Ugyan a Ritmo zenekar népszerűségén nem esett csorba a koronavírus okozta korlátozások alatt sem, de azt kihangsúlyozták, hogy ha nem lenne civil munkájuk, egyedül a zenélésből bizony ők sem tudnának megélni.

A helyszínen meg is hallgathatták a zenekar felvételeit (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?