Javul a fizetési fegyelem, de nem csökken a kintlevőség Királyhelmecen

Balogh Csaba
Királyhelmec |

A bodrogkozi település pénzügyi helyzetét mostanra sikerült ugyan stabilizálni, ám a város kintlevőségei az elmúlt három évben alig csökkentek. Az elmúlt években több mint 180 ezer eurónyi régi tartozást hajtottak be.

 

 

Ez azért is furcsa, mert a fizetési fegyelem minden adónemnél folyamatosan javul, sőt, a korábbi tartozásokból is viszonylag sokat sikerült behajtani. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, 2015 őszén, nem sokkal azután, hogy elfoglalta posztját a kintlévőség kb. 300 ezer euró volt. Ennek nagy része 2000 óta halmozódott fel. A különböző megszorító intézkedések életbe léptetése után 2016-ban 71 985 eurót, 2017-ben 84 000 eurót, idén pedig 29 435 eurót hajtottak be. A városnak jelenleg mégis 306 095,04 euró kintlevősége van.

A hivatalvezető elmondta, nincs ellentmondás az adatok és a folyamatok között, ugyanis a kintlévőség gyakorlatilag átstrukturalizálódott. Míg hivatalba lépésekor a 300 ezres tartozás jelentős része több éve kifizetetlen volt, a mostani összeg kétharmada – 197 000 euró – 2016-os vagy 2017-es tartozás. Az adósok között jóval több a magánszemély, akik kisebb összegekkel tartoznak, míg a jogi személyek között olyanok is vannak, akiktől néhány ezer eurót nem sikerült eddig behajtani.

 

Az egyes adónemeknél valóban javult a fizetési fegyelem, de például az ingatlanadó alapos vizsgálatakor kiderült, hogy egyesek nem a megfelelő adónemet fizetik, másokra pedig hosszú évek óta semmiféle (!) ingatlanadót nem vetettek ki. Ezen a helyzeten különböző intézkedések bevezetésével, illetve az adatbázisok aktualizálásával próbálnak változtatni, mint ahogyan a tartozókkal szemben is a korábbinál határozottabban lépnek fel.

Balogh Csaba hangsúlyozta, a jelenlegi kintlevőség a korábbi időszakok gyakorlata szerint év végére valószínűleg jelentősen csökkenni fog, mivel többen élnek a törvények adta lehetőségekkel, és adótartozásukat csak közvetlenül a legvégső határidő lejárta előtt rendezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?