Játszópark a beteg gyerekeknek

Kassa. Játszóparkot adtak át a kassai Egyetemi Gyermekkórház beteg gyermekeinek. Az új park a gyermekonkológiai osztály mellett készült el, ám nem csupán a rákos gyermekeknek szolgál majd pihenőhelyként, hanem a gyermekkórház többi páciensének is.

Hatezer kis beteg használhatja ki évente az új játszóparkotSzűcs Éva felvételeA kórházépületekkel határolt szabad térség parkosításának gondolatát egy kétmillió koronás adomány inspirálta. Ahogy az osztály főorvosa, Irina Oravkinová elmondta, a ČSOB ajándékát nem lett volna gond játékokra és gyógyszerekre elkölteni, ám az összeg nagyságára való tekintettel maradandóbbat szerettek volna alkotni a kis betegek számára. A parkot úgy tervezték meg, hogy akár infúziós állvánnyal is lehessen a kikövezett járdákon közlekedni. A füves területek és a fák speciális hipoallergén növények, melyeket genetikailag módosítottak, hogy ne nőjenek túl magasra. ĺgy a park rendbentartásával sem lesz nagy gond, és az árnyékos részek mellett bőven jut napfény is a gyerekeknek. A park egyik részében kis fedett pavilon található, és a világítás is hangulatos. Sajnos a tervekbe a védelmi rendszert is bele kellett kalkulálni, mivel az építkezés folyamán többször jelentek meg idegenek a területen, sőt egyesek a fák körül kirakott apró kavicsokat is zsebre vágták.

A park kivitelezése fél évig tartott, főként azért, mert a növényeket csak a vegetációs időszak letelte után, ősszel lehetett kiültetni a megfelelő helyre. Az új pihenőhely összköltsége 2,45 millió korona, az anyagiakat a ČSOB ajándékán kívül szintén különböző szponzori adományokból teremtették elő. Az álmok megvalósításában ingyen nyújtott segítséget a rekonstrukció megtervezésével a varranói illetőségű Ján Zajac tervezőmérnök, akinek kisfia ebben a kórházban gyógyult meg.

A gyermekonkológiai osztályon 15 férőhely van, évente 55–60 új páciens érkezik. A megbetegedések száma nem nő, ám a halálozási arány csökken, ezért jelenleg némileg magasabb a kórházban megforduló betegek száma, mint régebben. A park a gyermekkórház mintegy hatezer betegének tesz majd jó szolgálatot. A gyermekkórházban összesen 230 férőhely, nyolc szakosztály és 50 szakrendelő van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?