Ítéletre vár az álorvos és álnővér, akiknek a kezén 30 idős ember vére száradhat

alorvos

Hamarosan megszületik a végső ítélet Ivan Biháry ügyében, aki orvosnak adta ki magát.

Az álorvossal együtt egy álnővér, Vanessa is dolgozott. A párost azzal vádolják, hogy idős betegeknek adtak gyógyszereket, ami után közel harmincan rejtélyes körülmények között meghaltak.

Biháryt a tárgyalás egyáltalán nem viselte meg, jól szórakozott az őt énekelve és táncolva ábrázoló felvételeken, amelyeket úgy kommentált: ő egy vicces és vidám férfi. Végül mindezt azzal koronázta meg, hogy az újságírók felé fordult, és ujjával rámutatott arra a karórára, amelyet akkor viselt, amikor a betegeket beinjekciózta.

Az álorvos több verzióval is előállt, hogy miért döntött úgy, szakembernek öltözik. Azt mondta, azért volt rá szükség, mert tisztán akarta tartani magát, a munkahelyét ugyanis fertőző közegnek tartotta.

Biháry állítása szerint nem ő adta be a gyógyszereket, ezzel a nővér foglalkozott. Vanessa valójában takarítónőként dolgozott a létesítményben, később az álorvos nevezte ki „ápolóvá”.

Szemtanúk szerint a beteg nyugdíjasok gyakran éheztek az intézményben, míg a személyzet alkoholt és kábítószereket fogyasztott. Végső ítélet az ügyben március 30-án várható.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?