Iszaptenger és megáradt patakok

Egeg (Hokovce) |

<p>Hatalmas földmennyiség zúdult a lévai járásbeli Egegre a hét eleji esőzések után.</p>

A több tonnányi iszap és hordalék az országutakon is akadályozta a forgalmat, emellett legalább egy tucat ház udvarába, pincéjébe tört be. Tegnap kezdték meg az 550 lakosú községben a betemetett árkok tisztítását, ami elengedhetetlen, ha meg akarják előzni az újabb problémákat. Legutóbb két hete történt hasonló eset.
„Az önkormányzat hiába tisztogatja a saját területét, próbálja rendezni a vízelvezető árokhálózatát, ha a környező szántók melletti vízelvezetők már szinte eltűntek, elhanyagolják őket“ - mondta Kis György polgármester. Egyáltalán nem segítettek az árkok, mivel azok szinte teljesen megteltek. Kis György többször próbálta megtalálni az illetékeseket, de a vízelvezetőknek nincs gazdája, mindenki másra hárítja a felelősséget. A földek tulajdonosai, bérlői mind egymásra mutogatnak, sok esetben nehéz is megtalálni az illetékeseket, kinyomozni minden egyes birtokost, gazdálkodót, ezért egy jottányit sem mozdul előre az ügy. Kis elmondta, a falu nem vállalhatja ezt az anyagi terhet, hiszen több mint 1440 hektárnyi szántó veszi körül, ez legalább 20-30 kilométernyi árkot jelent. A 116 ezer eurós (3,5 millió korona) éves költségvetésből erre már semmiképp nem futja. A faluban most közel négyszáz méternyi vízelvezetőt kell megtisztítani. A településnek bérelnie kell a szükséges munkagépet, ez legalább ezer eurós (30 ezer korona) pluszkiadást jelent a községnek. A polgármester hangsúlyozta, ez nagy érvágás, hiszen például júliusban pontosan ennyit kaptak az államtól részadóként. Szerencsére egy helyi mezőgazdasági cég kölcsönözte a traktort, és az ő telephelyükön rakhatják le az 1-1,5 méter mély árkokból kiszedett földet.
Kis György elmondta, az utóbbi napokban az időjárás komoly terheket rótt a falura. Vasárnap jégeső veszélyeztette a házakat, de szerencsére komolyabb kárt nem okozott. Hétfőn délután a környező szántóföldekről lemosott talaj okozott gondot. A nagy esők miatt két napja nincs a faluban közvilágítás, több családi házban is kiesett az áram. Keddre virradóra, pedig a falut övező Selmec (Štiavnica) és a Csadal-patak (Veporec) áradt meg. A Selmec hatalmasra duzzadt, és egy tíz méter hosszú, közel egy méter átmérőjű fa is fennakadt a híd közelében. A vízügy munkatársainak kellett a helyszínre jönniük. Mintegy háromtonnányi szemét halmozódott fel néhány óra alatt a fa körül, a víz szintje rohamosan emelkedett. Végül sikerült egy alsóbb szakaszon kiemelni a rönköt. Kis György szerint könnyebb lenne a helyzet, ha rendszeresen és alaposan tisztítanák a patakmedreket, most ígéretet kaptak erre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?