Ismét jár a toronyóra

Rozsnyó. Egy villámcsapás következtében egy teljes hétre megállt a rozsnyói Őrtorony órája. Az 1643–1654 között épült torony mind a négy oldalán elhelyezkedő óra öt és fél hat között mondta fel a szolgálatot a múlt vasárnap.

Rozsnyó. Egy villámcsapás következtében egy teljes hétre megállt a rozsnyói Őrtorony órája. Az 1643–1654 között épült torony mind a négy oldalán elhelyezkedő óra öt és fél hat között mondta fel a szolgálatot a múlt vasárnap. A rozsnyóiak csak ezután tapasztalták meg, mit is jelentett számukra a toronyóra, mert megszokásból naponta többször is rásandítottak, hogy a mindig pontosan járó óra szerint tájékozódjanak. Az időmérő beindítása nem volt egyszerű, Liptovský Hrádokból kellett szakembereket hívni. Már csak a távolság miatt sem volt olcsó a javítás, mintegy 8 ezer koronába került. A környéken azonban egyetlen órásmester sem akadt, aki vállalta volna a javítást. A 36,5 méter magas, a turisták által oly kedvelt kilátótorony órája évente két-három alkalommal megáll. Eddig két hét volt a leghosszabb idő, amíg az óra pihent. (kov)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?