Ismét akad vevő a galántai kastélyra

Galánta |

<p>Ismét akadt érdeklődő a neogótikus kastély iránt. A potenciális beruházó – szlovákiai cégről van szó – ötcsillagos kastélyszállóvá alakítaná a háromszázhetvenhat éves műemléket.</p>

Egyelőre azonban még az sem világos, a vállalat megvenné vagy bérelné az ingatlant.

A reménybeli beruházó egyelőre egy tanulmányt dolgozott ki, amelyet a képviselő-testületnek is bemutattak. Henrich Chládektől, a céget képviselő projektmenedzsertől megtudtuk, hogy egyelőre csak a tervezés, előkészítés és tárgyalás szakaszában vannak. „Meg kell tudni, hogy a kastélyban engedélyezik-e egyáltalán hotel kialakítását. Ez elsősorban a műemlékvédelmi hivataltól függ” – nyilatkozta. Hozzátette: a városnak már régóta gondot jelent a kastély, most keresik a megfelelő megoldást – azaz hogy mi lenne a felújítás és a felhasználás optimális modellje. A város ugyanis mindenképpen szeretné felügyelni az ingatlan további sorsát.

Chládek egyelőre arról sem tudott egyértelműen nyilatkozni, Galánta az eladást vagy a bérbeadást tartaná-e megfelelőbbnek. Véleménye szerint az önkormányzat álláspontja nagyban függ majd a műemlékvédelmi hivatal szakvéleményétől. „Először jegyzéket kell készíteni a fennmaradt tárgyakról, archívumokban megkeresni a szükséges dokumentumokat, ezeket katalogizálni, a projekt tehát nemcsak a várostól, hanem számos más intézménytől is függ”– tájékoztatott a projektmenedzser.

Reménye szerint a várhatóan hosszadalmas folyamat nem riasztja el az érdeklődőt, ugyanis a cégnek van már tapasztalata cseh- és morvaországi kastélyok szállóvá alakításával kapcsolatban. Chládek szerint gondot az okozhat, ha a műemlékvédők nem hagyják jóvá a kidolgozott tanulmányokat. Előfordulhat ugyanis, hogy nem engedélyezik az épület kommersz célú átalakítását, ebben az esetben viszont várhatóan senki nem fog magántőkét invesztálni egy műemlék felújításába, amely kizárólag múzeumként működhet.

A felújítási tervet jegyző építészcsoport konferenciatermet tervezett a kastélyba, a szobák pedig a tetőtérben és a gazdasági épületekben lennének kialakítva. A szálló az eredeti elképzelés szerint hetvenöt vendég befogadására lenne alkalmas. Egyes képviselők szerint a beruházó tervei nem győzték meg a testületet, ugyanis még arról sincs pontos elképzelése a cégnek, hogy vásárolni vagy bérelni szeretne-e.

A Nagyszombati Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal munkatársától, Rastislav Petrovičtól megtudtuk, hogy a potenciális beruházók még nem kopogtattak a terveikkel a hivatalban. Hozzátette, léteznek általános feltételek a műemlékek átépítésével kapcsolatban, viszont minden esetet egyénileg vizsgálnak meg. Általános feltételnek számít, így a galántai kastély esetében is fontos, hogy megőrizzék a neogótikus homlokzatot, a padlókat, a korlátokat, a kandallót, a falfestményeket, a boltozatokat, a gipszdíszítéseket. Petrovič hozzátette, elvileg nincs semmi akadálya, hogy a kastélyban hotel vagy étterem is működjön. A hivatal azt sem követeli, hogy a felújítás után a kastély egyes termei a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé váljanak. „Ha a befektető teljesíti a hivatal által megszabott feltételeket, és a saját forrásait fekteteti a felújításba, nem köteles termeket szabaddá tenni a nyilvánosság számára” – nyilatkozta a hivatal munkatársa.

Polák Tibortól, a galántai városháza elöljárójától megtudtuk, hogy jelen pillanatban nincs megszabott ára a kastélynak, az esetleges ár a képviselő-testület majdani döntésének a függvénye, mint ahogy az is, hogy milyen felételekkel adnák el vagy adnák bérbe az 1633-ban épült neogótikus kastélyt. Hozzátette, idén már nem valószínű, hogy a téma a képviselők elé kerül.

A város is próbálkozik különböző pályázatok útján pénzt szerezni a romjaiban is impozáns épület rendbetételére, a szükséges összeg viszont egy tételben elérhetetlen. Idén a kastélyparkot tették rendbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?