Ismert személyiségek padjai Galántán

GA-padok
Galánta |

Március végéig lehet javaslatokat tenni és szavazni azokra a személyekre, akik neve felkerül a város különböző részeire kikerülő padokra. A projekt első részében tíz pad készül el hamarosan.

A Templars Slovakia Polgári Társulás azzal szeretne tisztelegni azok előtt, akik valamilyen formában fejlesztették a várost és sokat tettek az ott élőkért, hogy padokat helyeznek ki a galántai parkokban az említett személyek neveit ábrázoló plakettekkel. A szervezet a Nagyszombat megye által kiírt pályázaton nyert több mint négyezer eurót a megvalósításra. „A Štefánik alapiskola melletti parkban szeretnénk tíz padot kihelyezni olyan személyek nevével, akik sokat tettek a városért, vagy jó hírét vitték a városnak, valamint néhány szóval leírjuk, mit tett az adott személy. Társulásunk közösségi oldalán lehet március végéig szavazni az általunk javasolt személyekre, illetve a lakosok is javasolhatnak neveket, amelyek egy plakettre írva rákerülnek a padokra. Az első tíz pad után szeretnénk bővíteni ezt a projektet. Mivel viszonylag kevés pad van a városban, illetve vannak köztük olyanok, amelyek nincsenek jó állapotban, ezért az iskolákkal együttműködve szeretnénk továbbiakat kihelyezni” – mondta el lapunknak a Templars Slovakia Polgári Társulás elnöke, Horváth Tamás. 

Folytatnák a projektet

A szervezet tagjai figyelik a pályázati lehetőségeket, és szeretnének további összegeket erre a célra fordítani, hogy minél több helyen legyenek padok a városban. „Sok olyan tanító, orvos, sportoló, közéleti személyiség van Galántán, akik megérdemelnék, hogy még életükben megtiszteljük őket és ilyen formában fejezzük ki köszönetünket nekik. A Szent Lukács kórház vezetésével korábban egyezséget kötöttünk arról, hogy vállaljuk az intézmény parkja egy részének revitalizációját. Tíz fát tervezünk kiültetni olyan formában, hogy a kórház alkalmazottai a gyerekeikért és unokáikért megveszik a nagyjából 120 euró értékű fákat, amelyeket mi elültetünk. A kórházi dolgozók mellett a közeli iskola tanulóit is szeretnénk bevonni majd a fák gondozásába. Egyúttal rendbe tesszük a járdákat és felújítunk négy padot, amelyekre a kórházzal összeköthető személyek neve kerül ki, például az alapítók, orvosok, igazgatók közül valakié” – részletezte Horváth Tamás. Hozzátette, a jövőben szeretnének digitális térképet szerkeszteni, amelyen megjelölnék a plakettel ellátott padokat a városban. A jelekre kattintva a felhasználók részletes tájékoztatást kaphatnának az adott személyről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?