Iskolai tapasztalatok járvány idején

Kassa
Kassa |

Szeptembertől az ország valamennyi iskolájában, a Kassai Képzőművészeti Középiskolában (ŠUV) is újra felpezsdült az élet. Bár a koronavírus miatt a tanintézményekben szigorú szabályokat és óvintézkedéseket vezettek be, a diákok és a tanárok nem éreznek különösebb feszültséget, és a maszkviselés sem okoz gondot. 

„Valóban szigorúak a korlátozások, sajnos rendes tanévnyitónk sem volt, de mivel az iskolánknak szerencsére egy viszonylag nagy udvara és sportpályája van, lehetőség szerint minden órát kint tartottunk meg. Amíg az időjárás engedte, addig a tanárok és a diákok az udvaron jöttek össze kisebb csoportokban, a szabad ég alatt tanultak. A munkát a számítógépen természetesen már nem tudtuk idekint megoldani, de mivel kis, kilenc-tíz fős csapatokkal dolgozunk, a tantermekben sem okoz gondot a diákok szétültetése. A számítógépes tantermeinkben kétóránként cserélődünk, a cserék közé pedig igyekszünk lyukasórákat beiktatni. Ilyenkor fertőtlenítjük a kilincseket, a számítógépeket, a billentyűzeteket és minden olyan eszközt, amivel a diákok érintkeznek. A különféle szóbeszédekkel ellentétben nálunk is nagyon szigorúan vesszük a higiéniai előírások betartását. Amiben tudunk, mi is segítünk, de a takarítóknak még így is rengeteg dolguk vanˮ – nyilatkozta lapunknak Rácz Noémi, a tanintézmény pedagógusa. Hozzátette, az órák után igyekeznek segíteni a takarítóknak, kiürítik a szemetest, letörlik a kilincseket, de naponta még így is többször kisuvikszolják a tantermeket. 


Mosollyal a padokban 
A pedagógus szerint a gyerekek nagyon örültek, hogy visszatérhettek az iskolapadokba. „Még júniusban az összes diákkal felvettem a kapcsolatot, tudni szerettem volna, mi tetszett nekik és mi nem a távoktatásban. Egyértelmű, hogy odahaza nincs meg az a környezet, amit itt az évek során megszoktak. Ott vannak a kistestvérek, a szülők, ki kell vinni a szemetet, dolgozni kell a kertben, és még sorolhatnám. A visszajelzések többségéből az derült ki, hogy nagyon nehezen tudták megtalálni azt a helyet, ahol csak a tananyagra tudnak összpontosítani. A másik gond az volt, hogy sok diáknak nem volt saját asztala vagy számítógépe, de a vírusjárvány miatti otthonlét sem könnyítette meg a helyzetüket. Emellett arra is rájöttünk, hogy a távoktatás első heteiben rengeteg tananyaggal bombáztuk a gyerekeket, igazából még mi sem tudtuk, milyen a legideálisabb ütemterv. Aki nem volt hozzászokva a szisztematikus munkához, annak az utóbbi néhány hónap nagyon nehéz voltˮ – mondta Rácz Noémi, aki a nehézségek ellenére úgy véli, jól átvészelték az elmúlt hónapokat, de továbbra is a szemtől szemben folyó oktatást tartja a legfontosabbnak. „Mivel egyre hidegebbek a napok, az órák túlnyomó részét már a tantermekben tartjuk, de még így is van néhány diákunk, akik különféle egészségügyi nehézségek miatt továbbra is otthonról kapcsolódik be az internetes alkalmazások segítségével. Ez jó eszköz, de nem helyettesítheti azt a személyes kapcsolatot, amelyet az iskolában teremtünk meg nekikˮ– mondta a tapasztalt pedagógus. 

Jól bírják a gyűrődést 
Tóth Marika, a tanintézmény iskolapszichológusa idén is kiértékelte az iskolában zajló folyamatokat, ugyan az sem volt olyan egyszerű, mint az előző években. „Az online oktatás miatt új módszert kellett találnunk, hiszen ezen a kiértékelésen alapszik a nevelési folyamat fejlesztése, korrigálása. Az elért eredmények elemzése mellett idén a diákok közötti kapcsolatokra és az együttműködésre is rávilágítottunk. Iskolapszichológusként rengeteg diákkal tartom a kapcsolatot. Míg iskolaidőben személyesen beszéljük meg a dolgokat, addig az óvintézkedések bevezetése után csak online vagy telefonon kommunikáltunk. Többször is szembesültem azzal, hogy a gyerekeknek leginkább a hazatérés okozott lelki traumát, attól féltek, hogy bár akaratlanul, de megfertőzhetik a szeretteiket. Szeptemberben szerencsére minden jól indult, az iskola állandó és folyamatos tájékoztatásának köszönhetően a szülők és a diákok is teljes mértékben azonosultak az érvényben lévő óvintézkedésekkel. Ennek köszönhetően a diákok bizalommal jöttek vissza hozzánk, tudván, hogy mindent megteszünk az egészségükért és a biztonságukértˮ – jegyezte meg az iskolapszichológus. Tóth Marika meglátása szerint a maszkviseléssel, a kézfertőtlenítéssel és az egyéb, érvényben lévő óvintézkedésekkel sincs különösebb gond, persze egyértelmű, hogy maszk nélkül a tanárok és a diákok is felszabadultabbak, boldogabbak lennének. „A rendszer egyelőre jól működik, a gyerekek (is) betartják az új szabályokat és tiszteletben tartják az óvintézkedéseket, de hogy ez meddig fog tartani, csak később derül ki. A jelenlegi állapot viszonylag rövid ideje van érvényben, a gyerekek is jobban tartanak a járvány veszélyeitől, de amint enyhül a feszültség, valószínűleg ők is fokozatosan változtatni fognak a szokásaikonˮ – zárta Tóth Marika. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?