Ingatlancsalásra derült fény Érsekújvárott

Érsekújvár. Több károsultja is van annak az ingatlancsalás-sorozatnak, amelyet az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság dolgozóinak múlt héten sikerült leállítaniuk azzal, hogy letartóztatták az üzérek egyik fontos vezetőjét.

Érsekújvár. Több károsultja is van annak az ingatlancsalás-sorozatnak, amelyet az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság dolgozóinak múlt héten sikerült leállítaniuk azzal, hogy letartóztatták az üzérek egyik fontos vezetőjét.

A károsultak közül többen is elvesztették otthonukat, és az ígért lakáscsere helyett ideiglenes bérleményben kellett meghúzniuk magukat. Daniel Zahorák és Szórád György, az Érsekújvári és Vágsellyei járásért is felelős Érsekújvári Járási Rendőrkapitányság két, idén április derekán kinevezett szakigazgatója tegnap tartotta első sajtótájékoztatóját, amelyen nemcsak az első eredményeikről, hanem a jövőbeni terveikről is beszámoltak.

„Keményebb idők jönnek, fokozzuk a járőrözést a terepen. A jövőben az utcai bűnözés – autólopások, rablótámadások, a droggal kapcsolatos bűnözés és a lakáskifosztások – felszámolására szeretnénk nagy súlyt fektetni. A városi rendőrökkel együttműködve a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében még több sebességellenőrzést iktatunk be” – tudtuk meg Daniel Zahoráktól. A két említett járás újonnan kinevezett közlekedésrendészeti és rendfenntartási igazgatója szerint a közeljövőben arra is törekedni fognak, hogy gyorsabbá és rugalmasabbá váljon az ügyfélfogadás a kapitányságokon. Ugyanakkor nagyon jónak minősítette a rendőrség és az ügyészség együttműködését.

A gazdasági bűncselekményekre és bűnügyi esetekre szakosodott Szórád György igazgató lapunknak elmondta, külön figyelmet fordítanak majd a kábítószerügyekkel kapcsolatos felderítésre és megelőzésére.

„Manapság divat a drogozás, a fiatalok körében jobban dívik, mint az alkoholfogyasztás. Ebben a régióban elsősorban a marihuána és a pervitin terjedése okoz gondokat” – jegyezte meg Szórád György.

Egy héttel ezelőtt Érsekújvárott három diákot tartóztattunk le, az autójukban háromszáz adag kiváló minőségű marihuánát találtunk. Az ügyész javaslatára – további bizonyítékok híján – szabadon kellett őket bocsátanunk. Nagyon sok az olyan drogdíler is, akik csak kisebb adagokkal üzletelnek, nehogy nagyobb mennyiséget találjanak náluk.

Az új szakigazgatók szerint nincsenek könnyű helyzetben a rendfenntartók, mivel nemcsak a bűnözők változnak, hanem azok módszerei és eszközei is. Éppen ezért a lakosság együttműködését kérik. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?