Rozsnyó. A Gömöri Ifjúsági Társaság október 23-án, szombaton rendezi meg a III. Andrássy-napot. Ebből az alkalomból délután 15 órától ökumenikus istentisztelet lesz az evangélikus templomban, majd a budapesti Musica Historica adja elő Balassi Bálint énekeit.
III. Andrássy-nap
Rozsnyó. A Gömöri Ifjúsági Társaság október 23-án, szombaton rendezi meg a III. Andrássy-napot. Ebből az alkalomból délután 15 órától ökumenikus istentisztelet lesz az evangélikus templomban, majd a budapesti Musica Historica adja elő Balassi Bálint énekeit. 18 órakor kezdődik a városházán a már hagyományosnak mondható műveltségi verseny középiskolások számára, amelyen eldől, melyik csapat tud többet az Andrássyakról. 20.30-tól koszorúzzák meg Andrássy Franciska grófné emlékművét, majd 21 órától a ZBK együttes zenés-irodalmi estje zárja a rendezvényt a volt könyvtár épületében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.