Így a termőföldet is óvják: a természetes bor életstílus és filozófia kérdése

A Vág és Garam közén található  kisújfalui szőlőhegyeket nem egyszerű észrevenni. Szinte elrejtik a Kisújfalu, Bátorkeszi és Köbölkút közti halmok, ám alighanem ez még hozzátesz az otthonosságukhoz.

A pincészet szőlőültetvényét lassan járjuk be ifjabb Mátyás Andrással. A kilátás innen kiváló, a szőlő filozófiája mellett a Duna-völgy hangulatán is el lehet merengeni. Ez a 11,5 hektáros terület képezi annak a sok munkával járó „laboratóriumnak” a legnagyobb részét, amelynek terméséből aztán évről évre újabb és újabb cuvée-ket alkotnak. Hogy mennyire kísérletezésről van szó, azt az egyik szőlősornál elég jól meg lehet érteni: négy éve nem metszettek itt, úgymond szabad életet hagynak a tőkéknek, amelyek az őrült szétburjánzás helyett már „beállították” a számukra ideális lombozatot, s egyszerűen szólva „jól érzik magukat”.

Lépésről lépésre

A pincészet története tulajdonképpen egy 30, de akár 40 éves fejlődés, megannyi apró lépés és tervezés eredménye.

„Minden környékbeli családnak volt vagy van egy kis szőlőskertje, borospincéje ezen a kisújfalui szőlőhegyen. Volt nekünk is, gyerekkoromtól abban nőttem fel, hogy szőlővel is dolgoztunk, s ugyanígy a fiam is”

– mesél a kezdetekről idősebb Mátyás András. Akkoriban mintegy 600 liter boruk volt évente. A kassai ipari szakközépiskolát követően a brünni műszaki egyetemet végezte el, majd a komáromi hajógyárban vállalt munkát. Mint mondja, az államszocializmus idején még eszébe sem jutott, hogy a hivatásos borászat útján induljon el, azonban már az egyetemi évek alatt telepítette az első saját szőlőjét Kisújfalun, amelyhez később pincét is épített. „A rendszerváltás után kezdett felfutni a borászkodás divatja. Akkor már kicsit kezdtük figyelni a borok minőségére. Még ha nem is azzal a céllal, hogy nagyban borászkodjam, de elmentem egy-két tanfolyamra Budapestre, alapfokon elvégzetem a borkollégiumot is” – meséli. Később bővítették az ültetvényt is, utóbbit főleg 2000 után. Befektethető pénzük a Komáromban működő kertépítészeti cégük nyereségéből volt. 2004-ben elérték az évi 2000 literes borhozamot, ami a családnak már sok volt, ahhoz viszont nem elegendő, hogy meg is éljenek belőle. A következő évben újabb pincét építettek, hivatalosan is borásszá váltak, ám ekkor még arra kényszerültek, hogy a környék szőlészeteitől vegyenek szőlőt. „Éveken keresztül csináltuk, s láttuk, hogy nem ez a megoldás. A szőlő minősége nem mindig volt olyan, amilyet szerettünk volna” – mondja, hiszen ezek a termelők a mennyiséget tartották fontosnak, nem a minőséget. 2007-ben végül telekcsere útján sikerült hozzájutniuk egy nagyobb földterülethez a helyi szövetkezettől, amelyen az Agrárkifizető Ügynökség támogatásával végül 11,5 hektár szőlőt telepítettek. 2010-ben szüreteltek először. Ettől kezdve csak saját szőlőből készítik a boraikat, s gyakorlatilag ekkor álltak rá a természetbarát termesztéssel való kísérletezésre is.

Csak természetesen

„A természetes bor készítése amolyan életstílusbeli és filozófiai elhatározás volt. Nem azért léptük ezt meg, mert azt gondoltuk, hogy drágábban el tudjuk majd adni a bort, hanem azért, hogy ne tegyük tönkre a termőföldünket, hogy az még az unokák számára is egy használható terület legyen”

– fejtegeti idősebb Mátyás András a filozófiájuk alapjait. Hozzáteszi, ha nem is verik nagydobra a gyártó cégek, a vegyszerek többsége bizony benne marad a talajban, tönkreteszi a humuszréteget, s emiatt nehezebb lesz esetleg újra élővé tenni azt.

Hogy a szőlőtermesztéssel járó esetleges környezetrombolást elkerüljék, legfeljebb csak olyan, 100-200 évvel ezelőtt is használt konktaktszereket alkalmaznak, amelyek nem szívódnak fel a növénysejtekbe – ezek a réz és a kén, viszont csak korlátozott mennyiségben, különösen előbbinél. Továbbá narancsolajjal, sütőporanyaggal, gyógynövényi készítményekkel és más természetes szerekkel is élnek a gombabetegségek ellen, amelyekkel akár teljesen ki is válthatják a rezet, ha nincs túl nagy veszély. Ezeknél fontos, hogy szellős, ritkás legyen a szőlőtőke lombozata, ami szigorúbb visszametszést, illetve később gondos és igényes zöldmunkát követel meg. Pár szó erejéig megemlítjük a még széles körben alkalmazott vegyszereket, majd miután csak nehézkesen találjuk ki a neveiket, a fia nevetve állapítja meg, hogy szerencsére már elfelejtették ezeket. Ma már eljutottak oda, hogy kevesebbszer – évente nagyjából négyszer – permeteznek azokhoz a borászokhoz képest, akik a vegyi, felszívódó szereket használják. Észrevették, hogy a módszerüknek köszönhetően ellenállóbbá váltak a szőlőtőkék a betegségekkel szemben is.

A természetes eljárások egy magasabb foka a natúr borok világa. Itt tart most a kisújfalui pincészet, s utólag visszatekintve az embernek az lehet az érzése, hogy mindig is ez volt a cél. Ennél a szintnél már semmiféle adalékanyag használata nem engedélyezett. 2019 után felhagytak a borok szűrésével és derítésével is. A pincéjüket végigjárva pedig az is nyilvánvaló, hogy itt is a természetességre törekszenek: a falakon valóságos nemespenész-gyűjtemény telepedett meg.

„A bor minőségét a szőlőből akarjuk megkapni. Amilyen a szőlő, olyan lesz a bor is. Fokozatosan jutottunk el addig, hogy elhagytunk mindent. Az elején még próbáltunk élesztőt, enzimeket használni, de rájöttünk, hogy nem ez a mi utunk onnantól kezdve, hogy a saját szőlőnkből dolgoztunk”

– mondja az ifjabbik Mátyás.

Távoli piac

Ha az ember nagyobb bevételre vágyik, akkor idősebb Mátyás András szerint nem érdemes ezzel a módszerrel kísérletezni. Eleve alacsonyabb tőketerheléssel kell dolgozniuk, vagyis az adott területen kevesebb szőlő fog beérni. A másik pedig, hogy a bio vagy a natúr minősítés önmagában nem jelent könnyebb értékesítést a honi piacon – mint ahogy az az élelmiszereknél már megszokott. Ennek ellenére ők, s más borászok, például a szomszédos Kürtön, rendíthetetlenül hisznek abban az útban, amit járnak.

„Az adottság megvan, a natúr borok készítéséhez jók itt a feltételek, de nem a hazai piac fogja eltartani ezeket a borászokat. Mi is 70%-ban exportálunk, tehát kicsi a hazai piac”

– mondja a fia, majd azt is elárulják, hogy a valódi felvevő piacot igazából Nyugat-Európában, sőt, a tengerentúlon kell keresni. Úgy látják, ezeken a területeken ismeretlen, felfedezendő régió Közép- és Kelet-Európa. Emellett szinte mondani sem kell, hogy jó marketingessé kell válni, hogy megtalálják a piaci kapcsolatokat.

Érzésből lesz a bor

A nyár eleji komáromi Jazzpikniken is kínálták – többedmagukkal – a boraikat. A minifesztivál bevallottan a jazz és a bor világát akarta házasítani, így hát megpróbálom én is efelől megközelíteni a témát. Mi közös van bennük, hol van az egészben a művészet?

„A művészet maga a bor. Minden évben egyedi bort tudunk előállítani, még ha ugyanazon fajtákból is készítjük a cuvée-inket. Emiatt is közel áll a jazz-zenéhez, ami soha nem egyforma. Aki ezt a zenét játssza, akárhányszor is adja elő azt a bizonyos művet, az mindig más, a zenészek hozzáteszik a saját érzelmeiket”

– kezdi az apa, majd folytatja a fiú:

„A skála lényegében a natúrbor-készítés, azokon a határokon belül lehet alkotni. Van egy elképzelésünk, vagy mondjuk érzésünk egy borról, s akkor elkezdünk játszani, majd megpróbáljuk megtalálni azt a bort, ami ezt tükrözni tudja”.

A kísérletezés pedig folyamatos. Egyre többször héjon erjesztenek, ami gyakorlatilag vörösboros eljárást jelent fehér szőlőn alkalmazva. A névadásnál is az egyediségre törekednek – ilyen az Ösztövér elnevezés, ami Kisújfalu régi, középkori neve. Az ötlet régi volt, ám végül nagyjából 10 évet vártak arra, hogy megtalálják és megcsinálják az ennek megfelelő narancsbort is. Az összetevői – ahogy az összes többi boruknál is – magukért beszélnek: a chardonnay mellé héjon erjesztett tramini, valamint a napokig héjon áztatott királyleányka és sauvignon blanc háziasítása.