Igazságszolgáltatás Szlovákiában: széttaposta áldozata fejét, szabadlábon van, még vádat se emeltek ellene

Trencsén |

<p>Már három hónapja szabadlábon van Lukáš P., a 22 éves brutális kidobó, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy tavaly márciusban egy trencséni szórakozóhelyen halálra verte Ľuboš Višňovský, majd, miután jól végezte dolgát, a szemtanúk szerint még az áldozat fején is ugrált.</p>

A brutális támadás oka az volt, hogy a szórakozó fiatalok összetörtek egy üveget. A kárt meg szerették volna téríteni, de Lukáš P. saját kezébe vette az kárrendezést, és agyonverte a fiatalembert.

A gyanúsítottat vizsgálati fogságba helyezték, ám mikor az letelt, az ügyészség nem kérte meghosszabbítását. Ezt azzal indokolták, hogy a rendőrség már lezárta az ügy vizsgálatát. Azonban a vádemelés még mindig nem történt meg. "Május 12-én a rendőrségen fogjuk tanulmányozni a nyomozati aktákat, ezt követően döntünk" - mondta Marián Sipavý ügyészségi szóvivő.

Pavol Kudlička, a Trencséni Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a rendőrség május folyamán lezárja az ügy vizsgálatát, és a vádemelési javaslatot továbbítja az ügyészségre.

Mivel a tanúk közül többen félnek a brutális férfitól, csak identitásuk eltitkolása mellett voltak hajlandók tanúskodni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?