Időutazás Galántán

Mária Terézia-vonat
GALÁNTA |

Mária Terézia és az Esterházy család történeteivel ismerkedhetnek meg azok, akik Galántára utaznak július utolsó három szombatján. A Vágújhelyről induló vonat utasait a két galántai kastélyban és a honismereti múzeumban fogadják. 

A Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség (Krajská organizácia cestovného ruchu Trnava) és a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség közösen szervez történelmi témájú kirándulásokat július 16-án, 23-án és 30-án, valamint augusztus 20-án. Vágújhelyről (Nové Mesto nad Váhom) 8:46-kor indul vonat Galántára, majd vissza 16:56-kor, amelyen a nagyszombati Ján Palárik Színház színészei Mária Terézia történeteivel szórakoztatják az utasokat. „A vonat 10:30-kor érkezik meg a galántai állomásra, az utasok onnan a városi kisvonattal utazhatnak az Esterházy-kastély déli tornyához, ahol 11:00, 14:30 és 15:30-tól kezdődően részt vehetnek a Galánta az évszázadok spirálján című tárlatvezetésen, illetve a gimnázium épülete mellett található reneszánsz kastélyban, vagy ahogy a legtöbben ismerik, a kis kastélyban érdekességeket tudhatnak meg az Esterházy család és Mária Terézia kapcsolatáról, valamint a város történelméről. A nap folyamán az érdeklődők a Galántai Honismereti Múzeumba is ellátogathatnak, ahol egyebek mellett a régióra jellemző vízimalmokról, a molnármesterségről szóló tárlatvezetésre invitáljuk őket, de megtekinthetik a múzeum állandó kiállítását, az 1909-ből származó gyógyszertárt is” – mondta el lapunknak Slávik Andrea, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség ügyvezető igazgatója. A három tárlatvezetésen csak a vonattal Galántára utazók vehetnek részt, akik jegyet váltottak az utazásra. A neogótikus kastély déli tornyában lévő állandó, vezetett kiállítást azonban 13:00, 13:30 és 14:00 órától bárki megnézheti. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?